Bonus Program kisvállalkozásoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) az Európai Unió 7. kutatás-fejlesztési keretprogramjának pályázatain nyertes közfinanszírozású kutatóintézetek valamint kisvállalkozások részére kiegészítő támogatást nyújtó pályázatot hirdet, Bonus HU Program címen.

A 7. kutatás-fejlesztési keretprogram EU-s szinten összesen 53 milliárd eurós kutatás-fejlesztési forrást jelent. Nagyon fontos azonban, hogy a teljes összeg csak és kizárólag pályázati úton, kiválósági alapon nyerhető el; nincs tehát olyan része, amely kifejezetten egy ország részére lenne dedikálva. A magyar vezetésű vagy magyar érdekeltségű projekteknek így az összes többi tagállam pályázataival szemben kell helytállniuk – ugyanakkor az elnyerhető pályázati összegek komoly támogatást jelenthetnek az ország K+F tevékenységének ösztönzése szempontjából. Így mindenképpen érdemes a minél sikeresebb magyar szereplést kiegészítő pályázatokkal is ösztönözni.

Az NKTH által meghirdetett program keretében lényegében a támogatás-intenzitás növelésére van mód a versenyszabályok által megengedett kereten belül. Így azok a pályázók, akik sikerrel indulnak a Bonus HU programon, kevesebb önrészt kell, hogy biztosítsanak a keretprogram költségvetéséből támogatott pályázatukhoz.

A pályázaton való sikeres szereplésnek több feltétele is van. A program csak államilag elismert felsőoktatási intézményeket, közfinanszírozású kutatóintézeteket, valamint mikro- és kisvállalkozásokat támogat, intézménytípusonként és a projektben vállalt tevékenységtől függően eltérő mértékben.

További fontos feltétel, hogy a pályázóknak mindenképpen szükséges saját forrást is hozzáadniuk a nyertes keretprogram projektbe; ennek biztosításáról a pályázóknak a Bonus HU pályázaton való induláskor nyilatkozniuk kell.

A pályázatok beadása folyamatos; a pályaművek benyújtásának utolsó határideje 2013. december 31. A pályázatra az NKTH 2008-2013-ig összesen 3,6 milliárd forintnyi támogatást biztosít; a 2008-ra rendelkezésre álló keretösszeg 600 millió forint. Várhatóan évente 180-200 pályázat támogatására kerül majd sor. A pályázat forrása a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap.

Bővebb információ, a részletes pályázati kiírás és útmutató a http://www.nkth.gov.hu/palyazatok-eredmenyek/felhivasok/bonus-hu/bonus-hu-program címen olvasható.

Forrás: magyarorszag.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.