Brexit után: szabadkereskedelmet ajánl az unió a briteknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió kész Londonnak egy ambiciózus, vámok és kvóták nélküli kereskedelmet biztosító megállapodást ajánlani, amely az unió és a szigetország partnerségének központi pillérét képezheti – közölte Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója Brüsszelben hétfőn.

Nagy-Britannia január 31-én éjfélkor kilépett az Európai Unióból. Ezt követően az unió és a szigetország együttműködése átmeneti időszakba lépett.

Barnier a Nagy-Britanniával kialakítandó jövőbeni viszonyról folytatandó EU-tanácsi tárgyalásokra készített európai bizottsági javaslatok bemutatásakor kijelentette: az unió a kereskedelmet érintő ajánlatát a tisztességtelen versenyelőny elkerülése érdekében azzal a feltétellel tudja fenntartani, ha Nagy-Britannia most és a jövőben is elfogadja az EU előírásait, továbbra is alkalmazva az uniós jogot.

Úgy vélte, hogy az átmeneti időszakot követően nem mehet minden a korábban megszokott módon, ezért a rendelkezésre álló tizenegy hónap alatt gondoskodni kell arról, hogy a verseny nyitott és tisztességes maradjon. Konkrét és hatékony garanciákat kell találni az egyenlő versenyfeltételek hosszú távú biztosítása érdekében – szögezte le.

Tájékoztatása szerint a tárgyalási irányelvek a partnerség feltételeit rögzítik. Valamennyi közös érdekű területre kiterjednek, köztük a kereskedelmi és gazdasági együttműködésre, a bűnüldözési együttműködésre és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre, a külpolitikára, a biztonságra és védelemre, az uniós programokban való részvételre, valamint az egyéb területeken folytatott együttműködésre.

Michel Barnier közölte: a brüsszeli bizottság folytatni fogja a felkészülést arra az esetre is, ha a megállapodást nem sikerül megkötni az év végéig, ahogyan azt remélik. Szavai szerint ugyanis vannak olyan területek – mindenekelőtt a halászat kérdése -, ahol akadozhatnak a megoldásra irányuló tárgyalások.

Kiemelte, hogy a halászattal összefüggő kérdések okozzák az első és a legsúlyosabb nézeteltéréseket Nagy-Britanniával. A bizottság álláspontja szerint a kereskedelemre vonatkozó megállapodásnak tartalmaznia kell egy erre vonatkozó fejezetet is, amelynek részleteit június második feléig szerencsés lenne rögzíteni – tette hozzá.

Barnier hangsúlyozta: a bizottsági tárgyalócsoport jóhiszeműen fog tárgyalni Londonnal, szorosan együttműködve az Európai Parlamenttel és a Tanáccsal.

„Feladatunk az lesz, hogy megvédjük polgáraink jogait és az európai vállalkozások érdekeit, miközben olyan megoldásokat próbálunk találni, amelyek tiszteletben tartják az Egyesült Királyság kívánságait is” – tette hozzá az uniós főtárgyaló.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nyilatkozatában azt emelte ki, hogy az unió és az Egyesült Királyság a korábbi dokumentumokban már felvázolta a jövőbeli kapcsolatok „paramétereit”. A tárgyalások folyamán a bizottság ragaszkodni fog ahhoz, amiről a két fél a kilépési megállapodásban már megegyezett.

Arra vonatkozóan, ha London nem tartaná magát teljes mértékben a kilépési megállapodásban foglaltakhoz, illetve nem alkalmazná maradéktalanul az uniós jogot, Von der Leyen azt mondta: ez esetben Nagy-Britannia nem számíthat korlátlan hozzáférésre az EU piacához.

„Minél szorosabb viszonyra törekszik London az unióval, annál könnyebb lesz számára az egységes piacra jutás” – fogalmazott a bizottság elnöke.

A tárgyalási irányelvek tervezetét az uniós tagállamok kormányait képviselő tanácsnak is el kell fogadnia, amely ezt követően hivatalosan felhatalmazza az Európai Bizottságot, hogy kezdje meg a tárgyalásokat Nagy-Britanniával. A tervek szerint december 31-ig tartó átmeneti időszak alatt a legfontosabb ügyekben megállapodásra kell jutni a két fél között.

Frissítés:

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi megállapodásnak nem feltétele, hogy London közösségi szabályozásokat is kötelezően elfogadjon. Johnson szerint ez ugyanúgy érvényes, mint az, hogy a megállapodás fejében az EU-nak sem kell kötelező módon brit szabályozásokat átvennie.

Nem sokkal Johnson beszéde után a Downing Street hivatalosan is közzétette összefoglalóját arról, hogy milyen alapelveket kíván érvényesíteni a jövőbeni kapcsolatrendszerben.

A dokumentum úgy fogalmaz: a 2020-as év további szakaszának kérdése az, hogy London és az EU egyezségre tud-e jutni egy elmélyült kereskedelmi viszonyrendszer kialakításáról, azoknak az elveknek a mintáját követve, amelyek alapján az EU és Kanada szabadkereskedelmi megállapodása is létrejött.

A miniszterelnöki hivatal anyaga leszögezi: ha ez nem sikerül, az Egyesült Királyság akkor is felhagy az egységes uniós belső piac és a vámunió szabályainak alkalmazásával az idei év végén, amikor az átmeneti időszak lejár.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. január 30.

Küszöbön áll a Brexit

Az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőiből álló Tanács írásbeli eljárás keretében európai uniós oldalról végérvényesen elfogadta a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről (Brexit) rendelkező megállapodást – közölte az EU-tanács csütörtökön.
2019. november 18.

Johnson: zúdul majd a tőke a Brexit után

„Zúdul majd a beruházási tőke” a brit gazdaságba, amint sikerül a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végére jutni – mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.