Céges haszonélvezet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új Polgári Törvénykönyv (Ptk) szerint a jövőben jogi személyek javára is lehet majd haszonélvezetet alapítani. További újdonság a jogokra és a követelésekre, így például az üzletrész haszonélvezetére vonatkozó speciális előírások megalkotása is.

Az új szabályozás egyértelművé teszi, hogy jogi személy is szerezhet haszonélvezeti jogot. Abból kiindulva, hogy a forgalomban résztvevők számára a törvény – az alapvető elvek keretei között – a lehető legszélesebb körben akarja biztosítani, hogy jogaikat és kötelezettségeiket szabadon határozzák meg, nem korlátozza a haszonélvezet jogosultjainak a lehetséges körét sem – derül ki a szakmai indokolásból. Tekintve azonban, hogy a kódexben a megszűnési szabályoknál csak a jogi személyekről van szó, úgy tűnik, hogy a gazdasági társaságok közül csupán a kft-k és a részvénytársaságok esetében jöhet majd szóba a haszonélvezet, a jogi személyiség nélküli közkereseti vagy betéti társaság esetében azonban nem. A haszonélvezet természetesen a cég létezéséhez, azaz a fennálláshoz kötődik ebben az esetben is, magyarul a jogutód nélküli megszűnéssel (pl. végelszámolás, felszámolás) a haszonélvezet is megszűnik.

A haszonélvezeti jog független a tulajdonos személyével kapcsolatos változásoktól. Így van ez most is és a jövőben is így marad, azaz pl. az ingatlan eladása, a tulajdonos halála, vagy, ha cég a tulajdonos, akkor annak a megszűnése nem érinti a haszonélvezetet. Újdonság ugyanakkor, hogy a felek ettől eltérő megállapodást is köthetnek majd, azaz rögzíthetik, hogy a tulajdonos személyében bekövetkező változással a haszonélvezet is megszűnik.

Az új Ptk. külön fejezetben foglalkozik a jogokra és a követelésekre, így például az üzletrész, részvény haszonélvezetére vonatkozó speciális szabályokkal. E körben rögzíti, hogy ilyen esetben a tagsági jogviszonyból eredő jogok (pl. szavazati jog) gyakorlása, illetve a kötelezettségek teljesítése – eltérő megállapodás hiányában – kizárólag a haszonélvezőt illeti, illetve terheli.

Lemondás, átruházás
A haszonélvezeti jog a haszonélvező egyoldalú lemondó nyilatkozatával megszüntethető. Ingatlanon vagy ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jog esetében ellenben a megszűnéshez a haszonélvezeti jog földhivatali törlése is szükséges. A lemondó nyilatkozatot a tulajdonoshoz, jog haszonélvezete esetén pedig a haszonélvezet tárgyát képező jog jogosultjához vagy a jog megalapítójához kell majd intézni.

Érdemi újításként említi a szakmai indokolás a szerződéssel alapított haszonélvezeti jog átruházásának a lehetőségét (törvényes haszonélvezet esetén ellenben átruházásra nem kerülhet sor a jövőben sem). Így a magánszemélyek és vállalkozások a haszonélvezet gyakorlásának az átengedése helyett úgy is határozhatnak, hogy a jogot véglegesen és teljes körűen átruházzák. Ez a megoldás különösen az üzleti életben erősíti a vállalkozások mozgásterét. A haszonélvezeti jog átruházása kapcsán érdemes kiemelni az átruházás és az átengedés közötti fő különbséget. Az átengedés nem a haszonélvezeti jogot megszerzését jelenti, pusztán használati vagy hasznosítási lehetőséget (pl. bérleti díj fejében átengedik a haszonélvezetet). Az átruházás esetén ellenben pl. a haszonélvezet eladásáról vagy ajándékozásáról van szó, amikor is véglegesen és teljes körűen egy másik magánszemély, vagy jogi személy szerzi meg magát a jogosultságot, azaz a haszonélvezetet. Az átruházáshoz éppen ezért a tulajdonos hozzájárulása is szükséges. A feje felett tehát nem lehet a haszonélvezetet adni, venni. Átengedésnél viszont az a fő szabály, hogy a felek eltérő rendelkezése hiányában nincs szükség a tulajdonos előzetes hozzájárulására. Ellenérték fejében a haszonélvezeti jog gyakorlását ellenben csak akkor lehet átengedni, ha a tulajdonos – azonos feltételek mellett – a dolog használatára nem tart igényt.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.