Csökkent az ipari termelés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januárban az ipari termelés 6,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,8 százalékkal csökkent, miután idén januárban kettővel kevesebb munkanap volt. A szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal nőtt, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 57 százalékkal emelkedett – erősítette meg második becslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az iparon belül döntő súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 7,2 százalékkal csökkent, az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 7,1 százalékkal emelkedett.

A legnagyobb súlyú járműgyártás kibocsátása csökkent a legnagyobb mértékben, 27,5 százalékkal. A jelentős visszaeséshez elsősorban a globális félvezetőhiány okozta gyárleállások járultak hozzá – közölte a KSH.

A számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 8,6 százalékkal nőtt, az élelmiszer, ital és dohánytermék előállítása 5,0 százalékkal csökkent. A villamosberendezések gyártása 40,5 százalékkal nőtt, nagyrészt a villamos motor, áramfejlesztő-, valamint az akkumulátorgyártás felfutásának köszönhetően, a gépgyártás 9,0 százalékkal csökkent. A vegyipar kibocsátása 6,8 százalékkal nőtt, főként a műanyagalapanyag-gyártás számottevő bővülése miatt, a gyógyszeriparé 9,7 százalékkal emelkedett.
Az ipari export volumene 5,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A forint árfolyama az euróval szemben 7,4 százalékkal gyengült tavaly januárhoz képest, a dollárhoz viszonyítva 2,1 százalékkal erősödött.

A járműgyártás kivitele 27,2 százalékkal visszaesett, ugyanakkor a számítógép, elektronikai, optikai termékek exportja 6,4 százalékkal nőtt. Az élelmiszerexport 7,2 százalékkal maradt el a tavaly januáritól, a gyógyszeripari kivitel 6,4 százalékkal nőtt. A gépipari kivitel 8,5 százalékkal csökkent, a villamosberendezések exportja 50,6 százalékkal ugrott meg.


Az ipar belföldi értékesítése 3,7 százalékkal, míg a feldolgozóiparé 8,0 százalékkal csökkent tavaly januárhoz képest, az energia értékesítése  (villamosenergia- gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 3,9 százalékkal nőtt. A járműipar belföldi eladásai 30,2 százalékkal estek vissza tavaly januárhoz viszonyítva, a számítástechnikai termékeké 5,9 százalékkal, a gépipari berendezéseké 3,4 százalékkal nőtt, míg a villamosberendezések eladása 3,6 százalékkal csökkent. Az élelmiszeripar belföldi eladásai 6,2 százalékkal, a gyógyszeriparé 6,0 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 4,3 százalékkal kisebb volt a tavaly januárinál. Az új belföldi rendelések 10,5, az új exportrendelések 3,4 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány január végén 0,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az export rendelésállomány 0,6 százalékkal, a belföldi rendelések 4,0 százalékkal nőttek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 15.

16,2 százalékkal esett vissza az építőipar

Októberben a nyers adatok szerint 16,2 százalékkal maradt el az építőipar termelése az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 5,3, az egyéb építményeké 26,5 százalékkal csökkent.