Csökkentek a reálkeresetek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bruttó átlagkeresetek 3,9, a családi kedvezmény nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,1 százalékkal nőttek áprilisban éves szinten. Az 5,7 százalékos infláció mellett mindez reálkereset-csökkenést jelent. A közszféra dolgozóinak 57 százaléka kapott valamennyi bérkompenzációt.


A nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 3,9, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,1 százalékkal nőttek éves összevetésben – közölte friss adatként a KSH. Áprilisban a hivatal 5,7 százalékos inflációt mért, így a családi kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 4,6 százalékkal csökkent egy év alatt.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219 400 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 230 500, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 195 600 forint volt. Az átlagkeresetek a versenyszférában 6,4 százalékkal nőttek, a költségvetés területén 2,3 százalékkal csökkentek egy év alatt; utóbbi adatot érdemben befolyásolta, hogy a teljes munkaidős közfoglalkoztatottak száma 2012 első négy hónapjában több mint négy és félszeresére (átlagosan 51,5 ezer főre) nőtt.

Az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 141 900 ezer forint volt (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 98 900, a szellemi foglalkozásúaké 186 400), ami 1,1 százalékos éves növekedést jelent.

Az év első négy hónapjában a költségvetési szférában a teljes munkaidőben dolgozók mintegy 57 százaléka átlagosan, havi 10 500 forint – az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációt kapott – olvasható a KSH jelentésében.

További részleteket itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

PwC: a CSRD feladja a leckét a vállalatoknak

Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan – derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából. 

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.