Deloitte: a Mol második a régióban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közép-Európa 500 legnagyobb vállalatának rangsorában a Mol Nyrt. továbbra is a második helyen áll a Deloitte 2011. évi eredményeket vizsgáló felmérése szerint, a listán összesen 56 magyar vállalat szerepel. A ranglistát petrolkémiai és energiaipari cégek vezetik.


A régió 500 legnagyobb vállalatának rangsorában az első három helyezett nem változott 2011-ben: a listát a PKN Orlen, a Mol és a Skoda vezeti. Az első tíz helyezett között az egyetlen új név a lengyel Lotos volt, amely a tizenegyedikről a hetedik helyre lépett előre, míg a PGNiG olaj- és gázkonszern a nyolcadikról visszacsúszott a tizenkettedik helyre.

A térség 500 legnagyobb cége tavaly 9,8 százalékos átlagos árbevétel-növekedést ért el, ugyanakkor az átlagos nyereségszint 3,5 százalékkal csökkent – olvasható az adótanácsadó cég szerdai közleményében. A vállalkozások összesített árbevétele mintegy 707 milliárd eurót tett ki 2011-ben, ez nagyjából megfelel a 2008-as szintnek, az utolsó olyan évnek, amikor a világgazdasági válság még nem érte el a régiót.

A növekedési mutatók alapján tavaly folytatódott a 2010-ben elkezdődött mérsékelten pozitív tendencia. A 2012-es év első negyedévi adatainak tanúsága szerint a cégek átlagos árbevétele továbbra is folyamatos emelkedést mutat, a növekedési ütem azonban csak a fele a 2011-esnek. Ez akár egy újabb gazdasági visszaesés közeledtét is jelezheti – figyelmeztet Seres Béla, a Deloitte pénzügyi tanácsadás üzletágának közép-európai vezetője a közleményben.

A szakember szerint a közép-európai cégvezetőknek nemcsak a legfontosabb exportpiacaikat fenyegető gazdasági nehézségekkel kell megküzdeniük, de az eurózóna elhúzódó válságával és ezzel összefüggésben az európai bankrendszer beszűkült finanszírozási képességével is.

A ranglistát továbbra is a petrolkémiai és az energiaipari cégek uralják, összesen hét ilyen vállalkozás szerepel az első tíz között, valamint egy kiskereskedelmi cég, a Jeronimo Martins és két gépipari vállalat, a Skoda Auto és a Metinvest.

Deloitte 500-as listáján 56 Magyarországon működő vállalat szerepel. Közülük 2011-ben növekedést ért el a megelőző évhez képest a többi között a Porsche Hungária, a Sanofi-Aventis, a BorsodChem, a GE Hungary és a TEVA Magyarország.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.