Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Első helyezést értek el a Corvinus hallgatói az egyik legrangosabb nemzetközi üzleti esetversenyen, amelyet az amerikai Cornell Egyetem rendezett meg november elején – közölte a Budapesti Corvinus Egyetem vasárnap.
A közlemény szerint a világ 127 csapata, 49 legjobb egyeteme és csaknem 600 MBA- és mesterszakos hallgatója között küzdött sikeresen a Corvinus egyetem hallgatói csapata a Cornell Egyetem Emerging Markets Institute esetversenyén.
A november 3-i döntőbe egyetlen európaiként kerültek be a magyar hallgatók, két amerikai és két indai csapat mellett, a corvinusos csapat így a verseny hétéves történelmében első európai csapatként nyerte meg a nemzetközi versenyt; a győzelem mellé 6 ezer dollár nyeremény is járt – közölték.
A Corvinus csapatának tagjai a Vezetés és szervezés mesterszak végzős hallgatói voltak: Hadházy Adél, Horváth Luca, Józsa Tamás és Keményfi Gergely. A csapat mentora, Felsmann Balázs, a Corvinus docense volt.
A versenykiírás szerint a résztvevő csapatoknak a brazil félvezetőipar állami vállalata számára kellett stratégiai és működésfejlesztési megoldást adniuk. A magyar csapat javaslatában globális geopolitikai, regionális és vállalatspecifikus tényezőket figyelembe véve azt javasolta a vállalatnak, hogy – költségcsökkentések mellett – külső forrásból csatornázzon be tudást gyártókapacitásokért cserébe. A friss és folyamatosan bővülő tudás ugyanis lehetővé teszi, hogy a cég megkezdje a kutatást és fejlesztést. A vállalat ezáltal vertikálisan bővítheti értékteremtő tevékenységét, amely javítja a termékei versenyképességét a globális piacon – ismertették.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!