Egyablakos ügyintézés kormányablakokban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megyei közigazgatási hivatalokból jönnek létre januártól az új kormányhivatalok, az ügyfélbarát közigazgatás részeként rövidítik az ügyintézési határidőket és gyorsabbá válhat az ügyintézés is.

Szeptember 1-jétől a regionális államigazgatási hivatalok helyett megkezdték működésüket a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok, 2011. január 1-jétől pedig ezek jogutódaiként létrejönnek a megyei kormányhivatalok, amelyeket kormánymegbízottak vezetnek majd. A nemrégiben elfogadott törvény szerint a kormányhivatalok a kabinet általános hatáskörű területi államigazgatási szervei, székhelyük a megyeszékhelyeken lesz, a fővárosban és Pest megyében Budapesten.

A fővárosi, megyei kormányhivatalok felett a jelenlegi minisztériumok gyakorolják a szakmai irányítást, a szervezeti-funkcionális irányítás pedig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz fog tartozni.

Határidők naptári napokban

A hatósági eljárásokban jelenleg munkanapokban számolják a határidőket, ami egy-egy többnapos ünnepnél jelentősen elhúzhatja az ügyintézést. Januártól újra bevezetik a naptári napok szerinti határidőszámítást, az erről szóló törvényjavaslatról még decemberben szavaznak a képviselők.

A határidők naptári napban való megállapítása alapvetően az ügyfeleknek kedvez, mert nem kell attól tartaniuk, hogy az ügyintézési határidő munkanapokban való számítása miatt ügyük intézése elhúzódik.
A 10 napos vagy annál hosszabb határidő esetén a határidőket lehetőség szerint öttel oszthatóan állapítja meg a javaslat. Így az általános ügyintézési határidő 22 munkanap helyett 30 nap lesz, hosszabb határidőknél pedig két-három hónapos határidőkre számíthatunk.

Kormányablakokban egyablakos ügyintézés

Létrejönnek az integrált ügyfélszolgálati irodák, a kormányablakok, ahol egyablakos ügyintézés keretében is intézhetők lesznek a hatósági ügyek. Ezek a hivatalok napi 12 órában lesznek nyitva, tehát nem kell szabadságot kivenni vagy ebédidőben ellógni a munkahelyről ahhoz, hogy hivatalos ügyeinket intézzük. Ráadásul akár olyan ügyeket is elintézhetünk egy helyen, amiért eddig több hatóságot kellett végigjárni. A kormányablakokat fokozatosan alakítják ki, így teljes egyablakos ügyintézés várhatóan 2013-tól tud megvalósulni.

A kormányablakokban kérelmeket lehet majd benyújtani, díjakat, illetékeket befizetni, több hatóság engedélyét igénylő tevékenységeket egyablakban intézni, adatváltozásokat bejelenteni. Emellett egy helyen hozzáférhetünk más hatóságok elektronikus tájékoztatásához, elektronikus kapcsolattartási rendszeréhez, hatósági nyilvántartásban szereplő adatokról másolatot kérhetünk, ezekből adatokat kérhetünk.

A tervek szerint az internet-hozzáféréssel rendelkező ügyfeleknek e-mailben haladéktalanul megküldik majd a velük nem közölt, valamint a már számukra postára adott döntések szövegét és azt is, hogy a meghozott döntés ellen fellebbeztek-e vagy sem. Ezzel a megoldással az ügyfélnek több ideje jut majd az egy-egy döntéssel kapcsolatos reakcióra.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.