Egységesek lesznek a közüzemi számlák
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egységes számlaképnek köszönhetően átláthatóbbak lesznek a közüzemi számlák: 2014. január elsejétől a gáz-, a villany-, a távhő-, és a vízszámlákra is egységes tartalmi és formai követelmények vonatkoznak majd.
Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportja vezetőjének erről szóló törvényjavaslatát keddi ülésén fogadta el az Országgyűlés.
Az egységes közműszolgáltatói számlaképről szóló törvény által meghatározott tartalmi és formai követelmények a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók és a kéményseprő-ipari közszolgáltatók számláira is érvényesek lesznek majd. A november 8-án benyújtott törvényjavaslat általános indoklása szerint a jelenlegi számlázási rendszer sok esetben bonyolult, az átlagfogyasztó számára érthetetlen.
2013. december 5: Adónap |
ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!
Időpont: 2013. december 5.
Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.
Program:
- 09.00-10.00 Az adózás rendjéről szóló törvény változásai
- 10.15-11.45 Személyi jövedelemadó változásai
- 13.00-14.00 Járulékok változásai
- 14.00-15.30 Általános forgalmi adó változásai
- 15.45-16.45 Társasági adó változásai
Előadók:
- Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
- Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
- Dr. Kovács Ferenc adószakértő
- Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
- Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV
További információk és jelentkezés itt
|
A kedden elfogadott törvény értelmében a számla első oldalán csak a legalapvetőbb információkat kell feltüntetniük a szolgáltatóknak: kiemelve szerepel majd az elszámolási időszak, a fizetendő összeg, valamint a fizetési határidő, de fel kell tüntetni majd azt is, hogy a rezsicsökkentés eredményeképpen az adott elszámolási időszakban, illetve 2013. július elseje óta összesen hány forintot takarított meg a fogyasztó.
A szolgáltatók a számla további oldalán szerepeltetik majd a tételes elszámolást, és az egyéb, számlával kapcsolatos információkat.
Az egyes ágazatokat külön színek jelölik majd, a vízszámlán például kék, míg a kéményseprési számlán sárga háttérrel lesznek feltüntetve a legfontosabb információk.
(Forrás: MTI)