Rekordmélységben az infláció
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Októberben 0,9 százalékos volt az éves infláció. A fogyasztói árak az előző hónaphoz képest átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Londoni elemzők szerint a vártnál sokkal kevésbé emelkedő dohánytermékárak okozták a fő inflációs meglepetést.
Legutóbb 1974 februárjában volt ennél alacsonyabb az éves infláció, a mutató értéke akkor 0,6 százalék volt. A londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint valószínűleg stagnált, esetleg kissé lassult az éves összevetésű magyarországi infláció a múlt hónapban.
Mináry Borbála, a KSH szakértője elmondta: az üzemanyagok ára egy hónap alatt 4,7 százalékkal csökkent, ez önmagában 0,4 százalékponttal mérsékelte a fogyasztói árindexet.
2013. december 5: Adónap |
ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!
Időpont: 2013. december 5.
Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.
Program:
- 09.00-10.00 Az adózás rendjéről szóló törvény változásai
- 10.15-11.45 Személyi jövedelemadó változásai
- 13.00-14.00 Járulékok változásai
- 14.00-15.30 Általános forgalmi adó változásai
- 15.45-16.45 Társasági adó változásai
Előadók:
- Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
- Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
- Dr. Kovács Ferenc adószakértő
- Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
- Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV
További információk és jelentkezés itt
|
A vártnál sokkal kevésbé emelkedő dohánytermékárak okozták a fő inflációs meglepetést a múlt hónapban – vélekedtek az előrejelzésektől messze elmaradó októberi magyarországi inflációs adatok keddi ismertetése után londoni pénzügyi elemzők. Az MTI előzetes felmérésébe bevont londoni befektetési és elemzőházak szakértői 1,2-1,4 százalékos előrejelzéseket adtak az októberi inflációra.
A KSH adatai szerint októberben 0,9 százalékos volt a tizenkét havi infláció a szeptemberben mért 1,4 százalék után.
A keddi adatismertetés után a 4cast nevű londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház közgazdászai közölték: számításaik szerint a várt és a tényleges inflációs ütem közötti különbségből 0,2 százalékpontnyi adódik a dohánytermékek árának a várakozásoknál sokkal kisebb emelkedéséből.
A ház elemzői szerint a dohányfélékre megállapított kiskereskedelmi árrés korábbi emelésének átszűrődő hatása a múlt hónapban megszűnt, és már nem valószínű, hogy a későbbiekben ez a hatás ismét megjelenik a fogyasztói árakban.
A 4cast szakértői szerint ez „tartós lefelé ható sokkot” jelent a következő tizenkét hónapra szóló inflációs előrejelzésekre.
(Forrás: MTI)