Egyszerűbb adminisztráció, alacsonyabb díj a Startnál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2009. szeptemberétől több, az ügyfelek számára kedvező változás is hatályba lépett a Start Tőkegarancia Zrt-nél. Egyszerűsödik a KKV-k futamidő alatti adatszolgáltatási kötelezettsége és lehetővé válik az egyösszegű díjfizetés is.

Az ügyfelek számára kedvező változások közül kiemelhető, hogy a pályázati kezességvállalás esetében, az ügyfelek igényeit is követve, a félévente esedékes díjfizetés mellett a társaság megteremti az egyösszegű díjfizetés lehetőségét is. Így a 2 százalékos kezességi díj akár 1,7 százalékra is csökkenhet.

A pályázati kezességvállalásra vonatkozó igényléshez kötelezően csatolandó iratok ezentúl másolatban is benyújthatók a Starthoz. Csökken emellett az ügyfelek egyéb adatszolgáltatási kötelezettsége, a megkötött szerződés hatálya alatt a korábbinál lényegesen kevesebb információt kell szolgáltatniuk a vállalkozásoknak. A társaság új ügyfél- és ügyletminősítési rendszert alakított ki, amely nyilvános adatbázisok (APEH, Cégbíróság, Központi Hitelinformációs Rendszer) felhasználásával végzi el a minősítést, így megszűnik a pályázati kezességvállalást igénybevevő ügyfelek félévenkénti adatszolgáltatási, jelentési, beszámolási kötelezettsége.

A Start Zrt. garanciavállalását igényelni jogosult vállalkozások köréből kikerülnek azon társaságok, melyekben a társasági adótörvény által „ellenőrzött külföldi társaságok””-ként meghatározott vállalkozás 25 százaléknál magasabb tulajdonnal vagy szavazati joggal rendelkezik.

„A most hatályba lépő változásokkal a Start ügyfelek adminisztrációs terheit jelentősen csökkentő módosítást hajtottunk végre. Az új üzletszabályzat immár ügyfélbarát, amit remélhetőleg a KKV-k is értékelni fognak.”” – kommentálta a változásokat Zoltán Csaba, a Start Zrt. vezérigazgatója.

Forrás: PIAC&PROFIT


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.