Elindult az élelmiszerek kötelező akciózása, árleszállítása


Június 1-jétől elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra.

Az árletörés kapcsán Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kiemelte: a kormány célja, hogy év végére egy számjegyűre csökkentse az inflációt. A kötelező akciózás, valamint a júliusban induló online árfigyelő rendszer pedig az árak mérséklésén, a verseny fokozásán keresztül ahhoz fog jelentősen hozzájárulni, hogy az infláció csökkenése az év hátralevő részében drasztikusabbá váljon – hangsúlyozta.

A vásárlók szempontjából ugyanakkor az a legfontosabb, hogy minden héten a rendelkezésükre áll egy olyan 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltokban, amelyet az előző hónaphoz képest sokkal olcsóbban vásárolhatnak meg.

A most életbe lépő szabályozás az egymilliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozik, amelyeknek 20 termékkategória estében kell hetente kötelező akciót hirdetniük. Ilyen termékkategória például a baromfihús, a tej, a tejföl és helyettesítői, ilyen a sajt, a kenyér, a péksütemények, a száraztészta, a rizs és egyéb ceráliák, a friss gyümölcs, valamint a friss zöldség.

Az érintett üzletekben valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket szükséges a kötelező akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal kedvezőbb áron értékesíteniük.

Az érintett kereskedők az elmúlt időszakban megtették a szükséges előkészületeket, felkészülten várták az indulást. A kormány mindenkit arra biztat, hogy éljen az intézkedés által elérhető kedvezményekkel.

Az akciózott termékekről a kereskedők kötelesek tájékoztatni a vásárlókat, a fogyasztóvédelmi hatóság pedig ellenőrizni fogja a végrehajtást – zárta közleményét Nagy Márton.

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).