Elindult az MBH Tudatos Segítség Programja


Kezdetét vette az MBH Bank és az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai együttműködéséből született program, amely során több tízezer nehéz körülmények között élő embernek nyújthat segítséget a hitelintézet és a karitatív szervezet. Az idén tavasszal indult összefogás keretében három pillér mentén segíti a szociálisan hátrányos helyzetben lévő embereket a két szervezet. Hosszú távú céljuk a rászoruló családok energetikai és pénzügyi tudatosságának fejlesztése, az Országos Segélyközpont fenntarthatóságának támogatása és különböző egyszeri krízistámogatások nyújtása. Az együttműködés részeként a hitelintézet részt vesz a szervezet adventi jótékonysági programjaiban, amelynek célja az adományozás és a társadalmi szolidaritás ösztönzése a bank munkatársainak körében.

Az MBH Bank és az Ökumenikus Segélyszervezet 2023 májusában kötött együttműködési szerződést, amelynek keretében a bank évi 100 millió forinttal támogatja a Segélyszervezetet. A stratégiai partnerségben álló felek a közös együttműködés részeként indították útnak az MBH Tudatos Segítség Programot, amely a Segélyszervezet Országos Segélyközpontján keresztül családok tízezreinek megsegítéséhez járul hozzá. A partnerség olyan modellek kialakítását teszi lehetővé, amelyek nemcsak az azonnali segítségnyújtásra fókuszálnak, hanem a pénzügyi és energetikai tudatosságra, valamint az elszegényedés megelőzésére is hangsúlyt helyeznek. A program célja, hogy a bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának megfelelően hosszú távon érezhető támogatást nyújthasson a nehéz körülmények között élőknek, hiszen az MBH Bank kiemelt feladatának tekinti a társadalmi felzárkóztatást hátrányos helyzetűek megsegítése által.

A segítségnyújtás három pillére

A nélkülöző családok támogatására létrehozott projekt három pillér mentén épül fel. A program első pillére, az energiahatékonyság fejlesztése, amely a fenntartható keretek között megvalósuló segítségnyújtást tűzte ki célul. Az együttműködő felek kiemelt szándéka olyan támogatási forma biztosítása 500 család részére, amely lehetővé teszi a hosszú távú, fenntartható segítségnyújtást. Az elavult mosógép cseréje egy energiatakarékosabb berendezésre, a hűsugárzó lecserélése egy inverteres klímára vagy egy nyílászáró csere távlati megoldást jelenthet a háztartások számára, akik az intézkedések által akár havi 10.000 forint összegig terjedő megtakarítást érhetnek el. A felújításokkal járó munkálatokat egy energetikai szakértő segíti annak érdekében, hogy minél hatékonyabb megoldások születhessenek.

Az első pillér másik elemét a hátrányos helyzetben élők pénzügyi tudatosságának fejlesztése adja, amely tanácsadásokon keresztül valósul meg. Emellett az MBH Bank munkatársainak bevonásával egy országos léptékű szemléletformálási program is kezdetét veszi a szervezet intézményeiben. Az edukáció jegyében az MBH szakértői pénzügyi képzést tartanak az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak, hogy a szociális szakemberek magabiztosabb háttértudással segíthessék a hátrányos helyzetben lévőket a tudatos pénzügyi döntésekben, erre a célra pedig 2000 darab pénzügyi kisokost állítanak össze.

A program második pilléreként kiemelt figyelmet kap a karitatív szervezet Országos Segélyközpontja fenntarthatóságának támogatása, amely évente 60-70 ezer krízisben lévő embernek és családnak kezeli a segélykérelmeit. A támogatás célja elsősorban azoknak a szükséghelyzeteknek az enyhítése, kezelése, amelyek a kérelmező családok életét súlyosan nehezítik. A támogatás kiterjedhet az adósságkezelési tanácsadásra, természetbeni támogatásra (pl. tartós élelmiszer, ruhaadomány, tanszertámogatás stb.), de jelenthet például a rezsi kifizetésében nyújtott segítséget is.

A harmadik pillért jelentő krízistámogatási kezdeményezés lehetővé teszi a krízisadományok – élelmiszerek, gyógyszerek és higiénés csomagok – azonnali eljuttatását a legnélkülözőbb családok számára. Idén szeptemberben 889 rászoruló részesült a támogatásból, a program indulása óta eltelt három hónapban pedig összesen 7200 embernek juttatta el az Országos Segélyközpont az adományokat.

„Az MBH Bank korábbi tagbankjai és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közös munkája hosszú időre nyúlik vissza, együttműködésünk azonban az idei évben még szorosabbá vált, hiszen májusban stratégiai partnerségre léptünk a Segélyszervezettel. Most pedig elindult az MBH Tudatos Segítség Programunk, amelynek keretében ötszáz családot támogathatunk hosszútávon a háztartási eszközeik cseréjével és pénzügyi tanácsadással, valamint számos családnak juttathatunk el kríziscsomagokat – ezen intézkedésekkel pedig évi több tízezer embernek nyújthatunk segítő kezet” – nyilatkozta Kutas István, az MBH Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója.

„Fontos üzenete van, hogy a programban már az első szakasztól kezdve a krízistámogatások mellett megjelenik a megelőzés és a fenntarthatóság is. Hosszú út áll még előttünk, de már az első történetek is megerősítik, hogy jó irányba indultunk el azt MBH Bankkal közösen” – hangsúlyozta Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

Az együttműködés részeként, a program mellett, az MBH Bank munkatársainak bevonásával, érzékenyítésével segíti az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, akik a szervezet adventi adománygyűjtő kampányában már két éve ételosztással, adománygyűjtéssel, mindemellett jótékonysági futóversenyen való részvételükkel működnek közre.

Forrás: MBH Bannk sajtóközleménye


Kapcsolódó cikkek

2023. december 7.

Közös adományozásra hív az Ökomenikus Segélyszervezet és a Mastercard

Az ügyfeleket bevonva indított közös adományozási programot az Ökumenikus Segélyszervezet támogatására az MBH Bank és a Mastercard. A karitatív kampány során minden bankkártyás vásárlás után gyarapodik az MBH Bank és a Mastercard által a segélyszervezetnek adományozott összeg. A jótékonysági kampány az idei ünnepi időszakban, december 4. és 31. között zajlik, az ügyfeleknek pedig nincs más teendőjük, mint használni Mastercard bankkártyájukat.

2023. december 7.

A kiber- és digitális technológiai kockázatok az üzleti vezetők rémálma

Az üzleti vezetők 37%-a szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39%) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10%-a használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folyamatok innovációjára – derül ki a PwC 2023-as Global Risk Survey felméréséből, melyben több mint 3 900 üzleti vezető vett részt a kockázatkezelés, a megfelelőség és a belső audit területéről.

2023. december 7.

Átrendeződés az ingatlanpiacon: felértékelődtek a korszerű irodák

Megtörtént a fordulat, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentése szerint a bérlők egyre inkább az alacsony üzemeltetési költségű, korszerű irodákat keresik, és ezt szem előtt tartva akár magasabb bérleti díjat is hajlandóak fizetni. A kereslet átrendeződése azoknak a property- és facility management cégeknek is kedvez, amelyek korszerű megoldásokkal, erős szakértői csapattal képesek magas színvonalú szolgáltatásokat biztosítani ügyfeleiknek. A siker egyik kulcsa a hatékony energiagazdálkodás.