Változatlan üzleti hangulat mellett romlott a kkv-k várakozása


Magyarországon az elmúlt hónapokban nem változott jelentősen az üzleti hangulat, de a folytatásban nehezebb időszakra számítanak a vállalkozások – közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a VOSZ Barométer harmadik negyedéves eredményeit ismertetve.

A vállalkozási hangulatindex értéke 55 pont lett, az előző negyedévi 56, illetve az első negyedévi 61 pont után. A harmadik negyedéves felmérés alapján a VOSZ tagvállalatai között többen jelezték a megrendelések visszaesését, a vásárlóerő csökkenését és a munkaerőhiányt, mint korábban, megjegyezve, hogy az idei utolsó hónapok folyamatai még nem láthatók pontosan.

A közlemény szerint a többség a tervezett bevételekkel számol, de az év elején kitűzött célokat egyre többen nem tudják tartani. Bár az adótartozás nem nőtt, fizetési problémák sincsenek, de minden 7. vállalkozás pénzügyi tartalékok nélkül működik, a magasabb ellenállóképességgel rendelkezők aránya 10 százalék. Jelentős részük elkezdte a fejlesztési célok átértékelését is, minden 5. halasztott el beruházást. Az energetikai fejlesztések a legstabilabbak, ezekről általában nem mondanak le a cégek – írták.

Hozzátették, hogy a munkavállalókat a visszajelzések alapján nem fenyegeti veszély, a vállalkozók általában a munkaerő megtartására törekednek. Béremelést 40 százalékuk biztosított, de ezen felül továbbit nem terveznek.  A szövetség a közvetlen tagságon és a tagszervezetein keresztül több mint 60 ezer vállalkozást tömörít – olvasható a VOSZ honlapján.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 1.

Több mint száz adventi programmal készültek a Tourinformok

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívására 41 Tourinform iroda csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyben a négy adventi hétvégén 114 programmal várják az érdeklődőket – közölte az MTÜ pénteken.

2023. december 1.

Idén csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés

Az utóbbi időben elszaporodtak azok az adathalász támadások, amik az online piactereken hirdetőket veszik célba, idén már csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez.

2023. december 1.

Lassuló növekedést mutat a novemberi beszerzésimenedzser-index

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke: 52,2. A válaszadók az előző hónaphoz képest lassuló növekedésről és stagnáláshoz hasonló folyamatokról számoltak be – közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).