Elmaradt a várakozásoktól a GDP


A harmadik negyedévben 6,1 százalékkal nőtt a GDP az előző évhez képest, alulmúlva az 7,1 százalékos konszenzusos elemzői várakozást.

A harmadik negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint is 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nagyobb növekedést vártak

Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal nőtt a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint.

Elemzők az egy évvel korábbihoz mérve 7,1 százalékos, az előző negyedévhez viszonyítva 1,1 százalékos növekedést vártak.

A 2019. harmadik negyedévinél 1,5 százalékkal volt nagyobb a GDP a nyers adatok szerint.

Az első 9 hónapban 7,1 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 6,8 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye a múlt év azonos időszakához viszonyítva, miután az első fél évben a nyers adat szerint 7,6 százalékkal a kiigazított és kiegyensúlyozott mutató szerint 7,7 százalékkal nőtt.

2,7 százalékos növekedést mutat az évesített index

A Covid19-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan, gyors változásokat eredményezett, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, ezeken keresztül a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a jövőbeli revíziók nagyságát – hívta fel a figyelmet gyorsjelentésében a KSH.

A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt évesített index 2,7 százalékos növekedést jelez a harmadik negyedévben. A második negyedévben 8 százalék, tavaly a harmadik negyedévben 53,8 százalék volt az értéke.

Az évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az aktuális negyedéves – az előző negyedévhez viszonyított – volumenváltozás négy negyedévig folytatódna. A számítás azt feltételezi, hogy az előző negyedévhez viszonyított változás négy negyedévig állandó marad. Az évesített index váratlan visszaesés hatására hamarabb csökken, és a kilábalás folyamatát jobban követi, mint az előző év azonos időszakához viszonyított, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott volumenindex.

A KSH a harmadik negyedéves GDP-adatok második becslését december 1-jén, a negyedik negyedév első becslését 2022. február 15-én közli.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2022. május 20.

Eltörölné a kamatstopot a Bankszövetség

A változó kamatozású lakossági jelzáloghitelekre korábban kamatbefagyasztást rendelt el a kormány, a Magyar Bankszövetség szerint azonban a reális gazdasági növekedés és a versenyképesség érdekében kívánatos a piaci viszonyok visszaállítása – közölte a szervezet az éves testületi ülését követően.

2022. május 20.

Gyengélkedik a söripar

Az első négy hónapban az öt legnagyobb magyarországi sörgyártó termelése 1,6 millió hektoliter volt, belföldi értékesítésük pedig 1,7 millió hektoliter, előbbi 8 százalékkal, utóbbi 4 százalékkal alacsonyabb a 2019. azonos időszakinál – mondta el az MTI kérdésére Kántor Sándor, az idén 30 éves Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója. Az első négy hónapban a hordós sör forgalma, ami jó indikátora a szállodaipar-vendéglátás (HORECA) szektor teljesítményének, mindössze 77 százaléka volt a pandémia előttinek – jegyezte meg.

2022. május 20.

Átalakul az internetes szolgáltatási piac

Megváltozott az online szolgáltatások piaca, a vevők óvatosabban döntenek, egyre többen csak az utolsó pillanatban vásárolnak, és átalakult a keresett szolgáltatások köre – derül ki a főként internetes élmény-szolgáltatásokat kínáló Bónusz Brigád és az az e-kereskedelem kutatására szakosodott GKID közös felmérésből.