A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Előzetes megállapodást írt alá a Waberer’s International Nyrt. a vasúti logisztikai szegmensben is működő Petrolsped Szállítmányozási Kft. 51 százalékos üzletrészének megszerzéséről – közölte a vállalat szerdán a BÉT honlapján.
Az előzetes megállapodás keretében a felek megegyeztek a vételárban és a főbb szerződéses feltételekben, amely a tranzakció zárásával, várhatóan 2023 utolsó negyedévében válik kötelező érvényűvé – közölte a Waberer’s.
A magyar tulajdonban lévő Petrolsped csoport Magyarország egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltató társasága, amely – részben saját vasúti járművekkel – döntően Magyarország és Románia területére fókuszálva nyújt vasúti szállítmányozási szolgáltatásokat.
A BÉT honlapján megjelent közlemény szerint a Petrolsped 2022-es konszolidált árbevétele meghaladta a 21 milliárd forintot. A Waberer’s közölte, a szerdán bejelentett akvizícióval jelentősen fejleszti vasúti logisztikai képességeit, összhangban meghirdetett stratégiájával, hogy diverzifikálja szolgáltatási portfólióját.
A társaság az ügylet sikeres zárásával beléphet azon speciális szállítmányozási szegmensbe, amely jelenleg döntően vasúti szolgáltatásokat vesz igénybe – például agrár- és építőipari termékek esetében -, valamint növeli felkészültségét az EU terveinek végrehajtására, miszerint a hosszútávú fuvarozási feladatokat minél nagyobb arányban vasút segítségével hajtsák végre – közölték.
A tranzakció lezárása 2023 utolsó negyedévében várható az átvilágítás sikeres teljesítése, valamint a versenyhatósági jóváhagyást követően – közölte a közúti logisztikai vállalat.
A Waberer’s International Nyrt. konszolidált IFRS szerinti árbevétele tavaly 675,9 millió euróra növekedett az előző évi 590,8 millió euróról. Az adózott eredmény ugyanebben az időszakban 23,1 millió euróról 16,2 millió euróra csökkent.
A vállalat részvényeit 2017 óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában, a papír szerdán 2070 forinton zárt, 2 százalékkal a hétfői záróár felett, értéke egy éven belül 1750 és 2310 forint között változott.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!