Emelkedett a magyarok külföldre utazási kedve a második negyedévben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén április és június között 4,7 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok, 53 százalékkal többször, mint a járvány által érintett, egy évvel korábbi időszakban, ám 2019 második negyedévéhez viszonyítva a kiutazások száma 24 százalékos visszaesést mutatott – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) negyedéves kiadványából.

A legtöbben Ausztriába, Szlovákiába és Romániába látogattak, az utazások kétharmada ezekbe az országokba irányult. A magyarok átlagosan 2,7 napot töltöttek külföldön, 0,8 nappal többet, mint egy évvel korábban.

A KSH adatai szerint a külföldre utazó magyarok folyó áron 245 milliárd forintot költöttek, ami több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak és 10 százalékkal több, mint 2019 második negyedévében. A magyarok fejenként és naponta átlagosan 19 500 forintot költöttek külföldön, míg a bázisidőszakban 11 600 forintot.

A beutazás is lemaradásban a járvány előtthöz képest

Országok szerinti bontás alapján, a magyar utazók a legtöbbet Ausztriában költötték (48 milliárd forint), de jelentősek voltak a Németországba és Olaszországba látogatók költései is (31 milliárd és 18 milliárd forint).

A jelentés szerint a külföldiek 10,9 millió utazást tettek hazánkba ugyanezen időszak alatt. A látogatások száma az előző év azonos negyedévéhez képest 41 százalékkal nőtt, de a 2019. második negyedévinek csupán a 75 százaléka volt.

A beutazók Magyarországon eltöltött ideje 25,2 millió napra nőtt, ami egyharmadával meghaladta az előző év bázis időszakát. A több napra érkezők egy utazás alkalmával átlagosan 5,6 napot töltöttek hazánkban, amely éves összevetésben közel egyharmados visszaesés. A hazánkba látogató külföldiek 2022. második negyedévében folyó áron 556 milliárd forintot költöttek, az előző év azonos időszaki értéknél közel kétszer többet, és alig 1 százalékkal kevesebbet, mint a járvány előtti 2019. második negyedévben.

Többet költöttek a magyarok külföldön, mint fordítva

Az egy napra érkezők kiadásainak összege (132 milliárd forint) másfélszeresére, a több napra érkezőké (424 milliárd forint) közel két és félszeresére emelkedett az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A legtöbbet (88 milliárd forintot) az Ausztriából idelátogatók költötték: kiadásaik több mint kétötödét egészségügyi ellátásokra, egyötödét szabadidő, szórakozás és egészségmegőrzési célú utazásokra, további egyötödét vásárlásokra fordították.

A Németországból érkezők a zömében magánjellegű utakhoz kapcsolódóan 56 milliárd forintot költöttek Magyarországon. Az üzleti céllal beutazók 16 milliárd forintot, a munkavégzési céllal érkezők 7 milliárd forintot költöttek – írták.

A KSH összesítése szerint a magyar turisták külföldi költései 311 milliárd forinttal haladták meg a hazánkba látogató külföldiek magyarországi kiadásait a második negyedévben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.