Megéri a fenntarthatósági elvárásokhoz igazítani a cégek működését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ESG-szempontoknak való megfelelést a bankok és a befektetők is értékelik – írja felmérésében az Opten.

Rövid távon költségekkel jár, mégis megéri a cégek működését a fenntarthatósági elvárásokhoz igazítani – közölte az Opten.

A céginformációs társaság szerint az újratervezés különösen időszerű, mert az energiaválság a vállalkozásokat is változásra készteti. Felmérési adataikból kiderül, hogy a környezeti, társadalmi, döntéshozatali szempontokra (Environment, Social, Governance – ESG) főképp a kisebbeknek kell nagyobb hangsúlyt fektetni, mert jelentős a lemaradásuk ezen a téren. Az évi 250 millió forintnál alacsonyabb forgalmú társaságoknak mindössze a harmada áll az átlag fölött az ESG-összehasonlításban. A legjobbak azok a cégek, amelyek 10 milliárd forintot meghaladó árbevételt érnek el, 85 százalékuk teljesít átlag felett – írták.

Az Opten a kis és a nagy cégek közötti eltérést azzal magyarázza, hogy a fenntarthatósági beruházások sokszor költségesek, kisebb bevétel mellett nehezebb ilyenekre költeni. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy most jobban megéri a környezeti hatásokhoz igazodni, az ezzel járó kiadások ugyanis a magasabb energiaárak mellett hamarabb megtérülhetnek. A közlemény szerint versenyképességi szempontból is fontos a váltás, a pénzintézeteknek ugyanis ma már kötelező figyelembe venniük az ESG-szempontokat, és a befektetők is egyre többre értékelik. Ha egy vállalkozás ennek megfelelően tervez, nemcsak a fenntarthatósághoz járul hozzá, de hitelt és tőkebefektetést is könnyebben kaphat – tették hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.