A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Végleges és kiigazított adatok szerint a német GDP 0,1 százalékkal csökkent 2023-ban, éves összevetésben. A negyedik negyedéves gazdasági teljesítmény rontotta érdemben a mutatót.
Németország hazai összterméke (GDP) 0,3 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben szezonális és naptári kiigazítással a harmadik negyedévhez képest, amikor stagnálást jegyeztek fel a német statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges számítása szerint.
Éves összevetésben a negyedik negyedévben a GDP 0,4 százalékkal csökkent, míg naptári kiigazítással a zsugorodás kisebb, 0,2 százalék volt, mivel egy munkanappal kevesebb volt, mint ugyanebben az időszakban egy évvel korábban. A harmadik negyedévben 0,7 százalék éves szintű gazdasági csökkenést mértek.
A véglegessé vált adatok szerint Németország hazai összterméke 0,3 százalékkal csökkent tavaly, miután a GDP 2022-ben 1,8 százalékkal nőtt, 2021-ben 3,2 százalékkal emelkedett, 2020-ban 3,8 százalékkal esett.
A gazdaság teljesítménye naptári hatásoktól megtisztítva 0,1 százalékkal csökkent tavaly 2022-höz képest, amikor 1,9 százalékos növekedést jegyeztek fel.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!