Érdemes felkészülni a kiberkockázatok kezelésére


A bűnözők a kibertérben egyre inkább a fogyasztók megtévesztése, érzelmi manipulációja révén érnek célt, ezért erősíteni kell az ügyfelek pénzügyi tudatosságát, fel kell készíteni őket a kockázatok kezelésére – mondta Túri Anikó, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közigazgatási államtitkára a KiberPajzs Edukációs Program aktualitásait ismertető sajtótájékoztatón Budapesten csütörtökön.

Abból az alkalomból, hogy a GFM is csatlakozott a programhoz megjegyezte: amellett, hogy szükséges emelni a fogyasztók védelmi szintjét, növelni kell a pénzforgalmi szolgáltatásokba vetett bizalmat is, és fontos az is, hogy a csalás áldozatává váló fogyasztók segítséget kapjanak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy haladéktalanul jelezni kell a pénzügyi szolgáltatónak, ha valaki csalás áldozatává vált, hogy minél hamarabb ki tudják vizsgálni a körülményeket. Amennyiben a tranzakciót nem hagyták jóvá, az ügyfél visszakapja a pénzt – fűzte hozzá.

Rámutatott arra, hogy sokszor az érzelmi ráhatás eredményeként az ügyfél jóváhagyja az ügyletet, megadja a manipulatív telefon hatására az érzékeny adatokat, de ilyenkor is mindent meg kell tenni a csalók felderítése érdekében.

Ahhoz, hogy a bűncselekményt feltárják, az ügyfélnek közvetlenül is szükséges a nyomozó hatóságokhoz fordulnia – figyelmeztetett. Akit Magyarország területén belül a csalók megtévesztenek és emiatt krízishelyzetbe kerül, nyolc napon belül jogosult az áldozatsegítő szolgáltatásra – hangsúlyozta az államtitkár.

Aláhúzta: a GFM célja, hogy minél nagyobb hangsúly kerüljön a jövőben a csalás áldozatává válók megsegítésére és tájékoztatására. A digitalizáció révén egyre hangsúlyosabbá válik az elektronikus pénzforgalom, és ezzel párhuzamosan a pénzügyi visszaélések száma is megnövekedett – összegezte Túri Anikó a sajtótájékoztatón, amelyet az MNB Youtube csatornáján is lehetett követni.

Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az eseményen kiemelte, hogy a magyar elektronikus pénzforgalmi rendszer biztonsági szempontból is kiemelkedő a nemzetközi mezőnyben, ugyanakkor fontos foglalkozni a visszaélések megelőzésével, illetve növelni kell a tájékozottságot.

Arra is kitért, hogy egy központi visszaélésmegelőző rendszert készítenek elő, amelynek a felelőse a GIRO Zrt. lesz, és kérte a szükséges jogszabályváltoztatásokban való közreműködést a GFM-től. A kiberpajzs.hu honlap is hozzá fog járulni ahhoz, hogy sikeresek legyenek a kezdeményezéssel – vélekedett.

Elmondta azt is, hogy az edukációs programhoz a GFM mellett a több millió ügyfelet kiszolgáló Magyar Államkincstár is csatlakozott.  Mint ismert, tavaly ősszel az MNB, a Magyar Bankszövetség, az Országos Rendőrfőkapitányság, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság KiberPajzs néven közös kommunikációs és edukációs kampányt indított. A kezdeményezéshez időközben az Igazságügyi Minisztérium, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága és legutóbb a Magyar Államkincstár, illetve a GFM is csatlakozott.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.