A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Erősödtek a gazdasági kihívások tavaly, Magyarország ugyanakkor 4,6 százalékos GDP-növekedéssel folytatta a felzárkózást az uniós átlaghoz – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelent, Magyarország 2022 kiadványában.
A KSH honlapján közzétett összefoglaló szerint a geopolitikai feszültségek rontották az energiaellátás biztonságát, növelték az inflációt és a kormányzati szektor hiányát. A kedvezőtlen körülmények miatt mérséklődött a költségvetési szervezetek fejlesztési aktivitása, a vállalkozásoké és a háztartásoké ugyanakkor fokozódott, a beruházások összértéke éves szinten ismét csúcsot döntött.
A mezőgazdaságnak súlyos veszteségeket okozott az aszály, de minden más gazdasági ág hozzájárult a 2022-es növekedéshez. Az ipari termelésnek kedvezett a járműgyártás élénkülése és akkumulátorgyártás bővülése. A munkaerőpiaci folyamatok ugyancsak kedvezően alakultak, a foglalkoztatás továbbra is magas, ami hozzájárult a kiskereskedelmi forgalom növekedéséhez, amit csak az utolsó negyedévben vetett vissza az egyre emelkedő infláció – írták.
A KSH kiadványa a gazdaság állapota mellett a társadalmi folyamatokra is kitér. A tavalyi adatok szerint a népességfogyás mérséklődött, és bár a gyermekvállalási kedvet jelző teljes termékenységi arányszám 2012 óta először csökkent, továbbra is 1,5 fölött maradt. A születések száma szintén csökkent 2021-hez képest, de a nemzetközi vándorlási többlet fékezte a népességfogyást – tették hozzá.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!