Európai uniós támogatásból fejleszt a debreceni AR-Robotics Kft.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy 677 millió forint európai uniós támogatással fejleszti technológiáit, kompetenciáit és szolgáltatási minőségét a Debrecen nyugati ipari parkjában található AR-Robotics Kft.

Az elnyert támogatásból megvalósuló beruházás célja, hogy az acéllemez termékek tervezésével és megmunkálásával foglalkozó cég eszközbeszerzések révén fejlessze gyártástechnológiáját, továbbá  marketingkompetenciáit, valamint megújuló energiaforrás alkalmazásával csökkentse az üzemen belüli létesítmények energiafelhasználását.

A projekttel szeretnék elősegíteni a társaság külpiacra lépését. Ennek érdekében külpiaci marketingtevékenységet indítanak és szorgalmazzák a külföldi kiállításon vagy vásáron való részvételt.
Az 50 százalékos támogatási intenzitású projekt megvalósulásának tervezett befejezése 2024. október 31.

A 43 főt foglalkoztató AR-Robotics Kft. nettó árbevétele 2021-ben mintegy 1,3 milliárd forint, 2020-ban 680 millió forint volt. Az adózott eredmény 2021-ben 285 millió forintra nőtt az előző évi 29 milló forintról.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. március 1.

1,8 milliárd forinttal támogatta a magyar állam a Márkát

A Márka Üdítőgyártó Kft. 3,6 milliárd forintból újabb palackozó gyártósort telepített és egy raktárral bővítette telephelyét Felsőlajoson, amit a kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében 1,81 milliárd forinttal segített – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Felsőlajoson.