EY: Egyre nagyobb az internet szerepe az autóvásárlásban


Ma már szinte mindenki internetes keresésbe kezd, ha új autót vásárolna, de a többség mégis márkakereskedésnél írja alá a szerződését – derül ki az EY legfrissebb, 20 ország 15 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A szalonok segíthetnek az elektromos járművek elterjedésében is, mivel képesek eloszlatni a technológiával kapcsolatos tévhiteket.

A válaszadók döntő többsége (87%) először az interneten gyűjt információt arról, hogy milyen autót vegyen. Ennek ellenére a márkakereskedések szerepe továbbra is megkerülhetetlen. Tízből hatan (61%) biztosan szalonban vásárolnának. A megkérdezettek alig 25 százaléka tudja elképzelni, hogy online szerzi majd be a kiválasztott járművet.

„Bár az emberek többsége még sokáig ragaszkodni fog ahhoz, hogy vásárlás előtt kipróbálja az új autóját, ezen a piacon is egyre nagyobb teret kap az online értékesítés. Alig három év alatt 7 százalékponttal nőtt azok aránya, akik már a végső döntést is hajlandóak lennének az interneten meghozni” – hangsúlyozta Rózsa Tamás, az EY-Parthenon autóipari szakértője.

Rózsa Tamás hozzátette, hogy a gyártóknak és a márkakereskedéseknek épp ezért most különösen nehéz a helyzete az értékesítés során, hiszen igazán sikeresek csak akkor lehetnek, ha a vásárlási út minden pontján hatékonyan el tudják érni a potenciális vevőket. Ez viszont a digitalizáció előretörése miatt egy különösen hosszú és kanyargós pálya, ezért érdemes külső szakértőt is bevonni a folyamatba.

A felmérés arra is kitér, hogy a márkakereskedéseknek kiemelt szerepük lehet az elektromos járművek elterjedésében is. Azok a vevők ugyanis, akik fenntartásokkal állnak a villanyautókhoz, kifejezetten preferálják a szalonokat, és már a vásárlás kezdeti szakaszában is rájuk támaszkodnak. Ezek az ügyfelek az áltagnál magasabb arányban szeretnék személyesen kipróbálni (75%) a gépkocsit a megrendelés előtt, mint az átlag (67%).

„A vezetők egy része számára nagy ugrás áttérni a hagyományos benzinmotorról az elektromos hajtású járműre. A hatótávolsággal kapcsolatos aggodalmaktól kezdve a töltési problémákon át az üzemeltetési költségekig ennek számos oka van. Emiatt a tájékoztatás elengedhetetlen az előítéletek feloldásához, amiben a márkakereskedések sokat segíthetnek, ezt pedig a gyártóknak is figyelembe kell venniük a vásárlási folyamat kialakítása során” – mutatott rá az Rózsa Tamás, az EY-Parthenon szakértője.


Kapcsolódó cikkek

2024. január 3.

A használt autók forgalma azonban több mint 16 százalékkal esett vissza

Bár tavaly a magas kamatok és emelkedő árak miatt sokan halasztották el autóvásárlásukat, aránylag jól teljesített a magyar újautópiac: 2023-ban 107 720 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, csak 3,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A használtautópiac forgalma azonban jelentősebben, 16,2 százalékkal csökkent – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
2022. szeptember 5.

Csökkent a használt autók importja

Augusztusban fordult elő idén először, hogy 10 ezer alá került a hónap során behozott használt személyautók száma – állapította meg a Datahouse adatai alapján hétfői elemzésében a JóAutók.hu.
2020. július 30.

Elektromos cégautók adóelőnyei

Az elektromos autókhoz kapcsolódó adókedvezmények a gazdasági társaságok esetében is ösztönzik az e-autók vásárlását. Nincs gépjárműadó, regisztrációs adó, cégautóadó és mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól ez a vásárlás, ugyanakkor a zöld rendszámmal járó előnyöket élvezhetik az autók használói.