Februárban 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest


2024. februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Januárhoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 6,7 százalékkal drágultak – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2023. februárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 2,2 százalékkal nőtt, ezen belül leginkább a cukoré (32,8 százalék), a csokoládéé és a kakaóé (14,4 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (12,7 százalék), a büféáruké (12,2 százalék), valamint a sertéshúsé (9,4 százalék). A termékcsoporton belül a liszt ára 19,6, a tojásé 19,1, a sajté 15,6, a vaj és vajkrémé 15,3, a száraztésztáé 13,4, a tejé 11,2 százalékkal csökkent.

A jelentés szerint a háztartási energia 9,0 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 19,3, az elektromos energiáért 3,3, a tűzifáért 1,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

A szolgáltatások ára 10,0 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 14,4, a járműjavítás és -karbantartás 10,8, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,8, a sport- és múzeumi belépők 9,5, az üdülési szolgáltatás 9,7 százalékkal drágult, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal olcsóbb lett.

A szeszes italok, dohányáruk ára 5,3, ezen belül a szeszes italoké 5,9 százalékkal emelkedett. A KSH adataiból kiderül, hogy az állateledelek ára 11,9, a mosó- és tisztítószereké 11,0, a gyógyszer, gyógyáruké 7,3, a testápolási cikkeké 4,7 százalékkal növekedett.

A tartós fogyasztási cikkekért 2,0 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 10,5 százalékkal csökkent, a konyha- és egyéb bútoroké 6,9, a fűtő- és főzőberendezéseké 2,3, a szobabútoroké 2,1, az új személygépkocsiké 1,3 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok 2,4 százalékkal olcsóbbak lettek.

2024. januárhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek egy hónap alatt, átlagosan 0,2 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déli gyümölcs) 1,1, a csokoládé és kakaó 1,5, az alkoholmentes üdítőitalok 1,1, a büféáruk 0,7, a péksütemények 0,6, a kenyér 0,5 százalékkal többe, a cukor 3,4, a kávé 2,0, a tojás 1,5, a baromfihús 1,3, a vaj és vajkrém, illetve a sertéshús 1,2-1,2, a tejtermékek pedig 1,1 százalékkal kevesebbe kerültek.

A háztartási energia 0,6 százalékkal drágult egy hónap alatt, ezen belül a vezetékes gázért 1,7 százalékkal többet, a tűzifáért 2,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

A szolgáltatások 0,6 százalékkal drágultak januárhoz képest, ezen belül a járműjavítás és -karbantartás 1,5, a lakbér, illetve a lakásjavítás és -karbantartás 1,0-1,0 százalékkal. A járműüzemanyagok ára egy hónap alatt 6,7 százalékkal nőtt – jelentette a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

Ritkán vásárolnak ingatlant a külföldiek

Az utóbbi fél évben a vevők kevesebb mint három százaléka volt külföldi állampolgár: az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbbet a kínaiak költik, akik a magyar átlag majdnem másfélszereséért vásárolnak.

2024. május 29.

Nem mindenkinek jutnak EU-s források

(Újra)Indul idén nyáron a 2021-2027-es EU költségvetéshez kapcsolódó pályázati idény, hiszen 2023 év végén az ún. Igazságügyi reform Bizottsági elfogadásával jelentős, 10,4 mrd euró összegű forrást szabadítottak fel Magyarország számára. Ennek eredményeként több, a gazdasági szereplők által is már nagyon várt operatív program pályázatai nyílhatnak meg. A kohéziós források mellett energetikai fejlesztések támogatására szolgáló pályázatok kiírására számíthatunk még az idén – hangsúlyozták a Niveus Consulting Group pályázatírási és tanácsadási üzletágának szakértői.

2024. május 29.

Áprilisban a vendégéjszakák száma 4,7, a vendégeké 1,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

Áprilisban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).