A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A régiós biztosítói piac fragmentált, további piaci konszolidációk várhatók – áll a Deloitte tanulmányában, amely szerint a háború visszavetette a cégfelvásárlásokat.
Az orosz-ukrán háború okozta növekvő bizonytalanság miatt felére esett vissza a tranzakciók száma a biztosítási piacon a régióban: 2022-ben összesen 9 tranzakció zajlott le, amelyből 7 le is zárult, szemben az egy évvel azelőtti 18-cal, illetve 17-tel – derül ki a Deloitte tanulmányából.
A tanulmány szerint az elmúlt öt évben a legtöbb tranzakció, összesen 20 darab a legnagyobb biztosítási piaccal rendelkező Lengyelországban történt. Magyarországon ebben az időintervallumban 7 ügyet regisztráltak, ami – Bulgáriával együtt – a harmadik legmagasabb; a második helyre Csehország került 12 eladással.
A régió legaktívabb felvásárlója az elmúlt közel öt évben a VIG volt, amely 9 felvásárlásban szerepelt vevőként, de emellett a Generali és Allianz is jelentősen aktív szereplők voltak összesen 5-5 tranzakcióval. A régió legjelentősebb eladója összesen 8 tranzakcióval a Munich RE / ERGO csoport, illetve 6-tal az Aegon csoport volt. Az elemzésben szerepel, hogy az elmúlt évek egyik legjelentősebb tranzakciója az Aegon magyarországi üzleteinek értékesítése volt a VIG számára, amelynek során a magyar állam kisebbségi részedést szerzett a VIG magyar biztosítóiban, azaz az Union Biztosítóban és az egykori Aegon Magyarországban.
A könyvvizsgáló szakértői megállapították, hogy a régiós biztosítói piac fragmentált, további piaci konszolidációk várhatók. A legtöbb biztosító, 37 Lengyelországban működik, amelyet Bulgária és Bosznia-Hercegovina követ 25 társasággal, majd Csehország következik 23 és Magyarország 21 céggel. Litvániában és Szlovéniában 17 biztosító, Romániában, Horvátországban és Észtországban 15, Szerbiában 14, Lettországban 13, Szlovákiában és Észak-Macedóniában 11, Albániában 9 céget regisztrálnak.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!