Visszorulhatnak a termékbemutatós átverések
Megtiltanák az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódó ajándéksorsolás reklámját.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A járvány alatt is fontos a felelős, tudatos fogyasztói döntés, hiszen rengeteg álhír jelenik meg a koronavírussal szembeni védekezésről, a betegség lefolyásáról, és az oltásról – hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ)
Közleményében a FEOSZ rámutatott arra, hogy a járványhelyzetet kihasználva a tisztességtelen webáruházak újabb ajánlatokkal támadnak, és termékbemutatós vállalkozások kínálják legújabb termékeiket.
A civil fogyasztóvédelmi szervezet hangsúlyozza, a gyógyászati termékek, vagy gyógyhatású készítmények vásárlása előtt mindenképpen érdemes konzultálni a háziorvossal, szakorvossal, mert az adott termék nem biztos, hogy mindenki számára alkalmazható.
A FEOSZ tanácsa szerint kerülni kell a szórólapokon, ingyenes magazinokban hirdetett termékek vásárlását, illetve az olyan weboldalakat, ahol a terméket értékesítő vállalkozásról semmit nem tudható meg.
Egy telefonszám ismerete, vagy egy email cím még nagyon kevés adat, ismerni kell a pontos cégnevet, székhelyet, cégjegyzékszámot, adószámot, hiszen így derülhet ki, hogy magyarországi vállalkozásról van-e szó – írják a közleményben.
Kiemelik: tilos vásárolni oltást, ezt biztos, hogy illegálisan árusítják, és nem szabad elhinni, ha ennek ellenkezőjét állítja a weblap, akár egy álszakember.
Kitérnek arra, hogy találtak már olyan hirdetéseket is, ahol ismert, médiában szereplő járványügyi szakemberek nevét, arcát használják fel, hogy hitelesnek tűnjön a reklám. Nem szabad bedőlni ennek a módszernek sem – hívják fel a figyelmet a közleményben.
(MTI)
Megtiltanák az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódó ajándéksorsolás reklámját.
A hatóságok együttműködésének célja a fekete- és szürkegazdaság visszaszorításának elősegítése, a bejelentés nélkül végzett foglalkoztatással és az adó- és járulékfizetési kötelezettség elkerülésével elkövetett visszaélések felderítése és a fogyasztók alapjogainak védelme. Lássunk néhány példát, milyen hiányosságokat és hogyan szankcionáltak a hatóságok!
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!