GKI: javulnak a kilátások a lakáspiacon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozásoknak a következő 12 hónapra vonatkozó piaci kilátásai a tavalyi negyedik negyedévhez képest érezhetően javultak, akárcsak vidéken, ahol szintén a kilátások kisebb-nagyobb javulása következett be – derül ki a GKI és a Masterplast közös márciusi lakáspiaci felméréséből.

Budapesten a piaci szereplők a közeljövőben a túlkínálat csökkenésére, a piac stabilizálódására számítanak, hasonló a helyzet vidéken, ahol a válaszadók több körzetben is egyensúlyi vagy ahhoz közelítő piaci helyzetet vetítettek előre.

A GKI negyedévente szervez felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek kilátásainak feltérképezésére. A mostani kutatásban, amelyben 116 ingatlanokkal foglalkozó cég vett részt, a lakosság körében 1000 ember megkérdezésével készített reprezentatív véleménykutatás eredményeit is hasznosítják. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül.

Közölték, a lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások 2020 második negyedévében nagyot estek, azóta felmérésről-felmérésre javulnak, így 2021 első negyedévében is a lakossági kilátások az előző negyedévhez képest számottevően erősödtek.

A 2021. márciusi felmérés szerint 72 ezer háztartás nyilatkozott úgy, hogy a következő egy évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg 201 ezer háztartás szándéka valószínű volt. Mindez azt jelzi, hogy a lakosságot ezen a téren nem nagyon zavarja a járvány második és harmadik hulláma sem.


Arról is beszámoltak, hogy a GKI országos és fővárosi lakáspiaci indexe (amelyek az ingatlanos cégek, illetve a lakosság várakozásait sűrítik egy-egy számba) az előző negyedévhez képest egyaránt 6-6 ponttal emelkedett, de ez az egy évvel korábbihoz viszonyítva még 5 pontos csökkenést jelent. Az országos index értéke a pozitív tartományba került.

A felmérés válaszadóinak többsége a következő 12 hónapban a használt lakások árainak stagnálására számít. A vidéki körzetekben az áremelésre spekulálók aránya kissé meghaladja az árcsökkenést várókét, míg a fővárosban fordítva. A következő egy évben a fővárosban 1-2 százalék körüli árcsökkenés, vidéken stagnálás várható. Az új építésű lakásoknál érezhető átrendeződést hozott a kedvezményes áfa-kulcs visszatérése. A piaci szereplők ettől az intézkedéstől egyértelmű élénkülést és az áfa-csökkenést részben elnyelő árakat várnak.

A felmérés szerint a lakásbérleti piac is a megnyugvás jeleit mutatja. A fővárosi piaci bérlakásoknál 2020 negyedik negyedévében még jelentős többségben voltak, akik a bérleti díjak csökkenésére számítottak, most azonban már azok vannak többségben, akik stagnálást várnak. Vidéken változatlanul a stagnálásra számítók domináltak. A következő egy évre várt díjcsökkenési várakozás – országos átlagban – jelentősen, 8 százalékról, 0 százalék közelébe csökkent.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. január 5.

2008 előtti szinten a lakásfelújítási kedv

A GKI felmérése szerint a bejelentett kormányzati ösztönző intézkedések hatására a lakosság következő egy évre vonatkozó lakásfelújítási és korszerűsítési kilátásai a tavalyi negyedik negyedévben ismét erőteljesebbé váltak, a várakozások 14 éves csúcsra emelkedtek.