GVH: az eOptika javította webáruháza megtévesztő reklámjait


Az eOptika szemüveg- és kontaktlencse webáruház üzemeltetője módosította a jogsértő hirdetéseit, tekintettel az együttműködésre és a jogsértések gyors megszüntetésére a versenyhatóság figyelmeztette a céget – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön.

A nemzeti versenyhatóság tavaly februárban indított vizsgálatában megállapította, az eOptika Kft. úgy reklámozta a termékeit, hogy valótlanul keltette azt a látszatot a fogyasztókban, mintha kedvezményes áron tudnák megvásárolni a termékeket. Az eOptika Kft. a gyártók által ajánlott árat jelenítette meg bolti árként, azonban ezek a referencia árak valójában nem érvényesültek a piacon, így megtévesztették a fogyasztókat – írják a közleményben.

A GVH vizsgálata megállapította azt is, hogy a vállalkozás Google Adwords hirdetésekkel és a honlapján azt a téves benyomást keltette a fogyasztóban, hogy az iWear márkanevű terméket meg lehet vásárolni az eOptika Kft. weboldalán, azonban ott az iWear termékek nem voltak elérhetőek, helyettük a saját kínálatát ajánlotta a fogyasztóknak.

Az eOptika Kft. a vizsgált és sérelmezett magatartását már az eljárás során megszüntette, módosította és megkezdte megfelelési intézkedéseit. A GVH versenytanácsa ezt is figyelembe vette, amikor a jogsértések miatt figyelmeztetést szabott ki, valamint megfelelési program kidolgozására kötelezte az első jogsértését elkövető kisvállalkozást.

A hasonló esetek elkerülése érdekében a GVH oktatóvideóval támogatja a kereskedőket a jogszerű árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatban azért, hogy a magyar fogyasztók könnyebben mérlegelhessék az ígért kedvezményeket – közölte a Gazdasági Versenyhivatal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).