GVH-elnök: A fogyasztók mindig az elsők!


Kiállt a magyar fogyasztók érdekei mellett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Párizsban az OECD fogyasztóvédelmi bizottsága által rendezett, két napos szakmai konferencián, ahol a résztvevők a digitális és zöld átállást vitatták meg a fogyasztóvédelem oldaláról – közölte a GVH.

A közlemény idézte Rigó Csaba Balázst, aki az október 8-9-én rendezett találkozón kiemelte, a digitális és zöld átállás középpontjában egyértelműen a fogyasztóknak és az ő érdekeiknek kell állniuk. „A fogyasztók mindig az elsők!”

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fogyasztóvédelmi bizottsága által első alkalommal szervezett rendezvény első napján a digitális átállás, második napján a zöld átállás fogyasztóvédelmi kérdései álltak a középpontban.

A GVH elnöke a közlemény szerint megjegyezte, a magyar nemzeti versenyhatóság az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet fordított a digitális világ térnyerésére. A GVH számos globális és technológiai vállalattal szemben lépett fel eredményesen, mint a Google, az Apple, vagy a TikTok.

A GVH elnöke felszólalásában arra is felhívta a figyelmet, hogy kiemelt feladatuk az új technológiák, például a mesterséges intelligencia (MI) mélyreható vizsgálata és ismerete.
Felidézték, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 2024 elején indított piacelemzést a mesterséges intelligencia piaci versenyre és a fogyasztók ügyleti döntéseire gyakorolt hatásainak vizsgálatára.

Hozzátették, a nemzeti versenyhatóság elismeri, hogy az MI terjedése széleskörű társadalmi és gazdasági előnyöket eredményezhet, a technológia azonban veszélyt jelenthet a tisztességes piaci versenyre és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat.

Arra is kitértek, hogy a GVH szintén 2024 elején zárta le piacelemzését, amelyben egyes termékek reklámozásánál alkalmazott „zöld állításokat” vizsgálta.

A hivatal többek között jelezte, sok cég a márkaépítésre használja a green marketinget, míg a fogyasztók nagy része nehezen tájékozódik a zavaros zöld üzenetek között.

A párizsi találkozón részt vevő szervezetek elnökei, vezetői, illetve képviselői egy közös nyilatkozatot is aláírtak, amelyben a szervezetek többek között elkötelezték magukat a fogyasztók zöld állításokkal, illetve a digitális fejlődéssel járó kockázatokkal szembeni védelmének erősítése, és a fogyasztók megfelelő eszközökkel való edukálása mellett – olvasható a GVH közleményében.


Kapcsolódó cikkek

2021. május 6.

140 milliárd forintos rekordforgalma volt a webshopoknak márciusban

Márciusban a nyers adat szerint 1,5 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,0 százakkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakihoz képest, ezen belül az internetes kiskereskedelem volumene 61,8 százalékkal bővült.
2024. szeptember 25.

A GVH elnöke szerint megalázó az Európai Bíróság SPAR-ügyben hozott döntése

Rigó Csaba Balázs szerint az uniós bíróság döntése alapján előrébb való a profit, mint az, hogy válság idején a nehezebb helyzetben lévő emberek is hozzájuthassanak az alapvető élelmiszerekhez. A versenyhivatal első embere a Magyar Nemzetnek adott interjújában folytatta a versenyellenes kijelentéseit.