GVH: korlátozhatta a versenyt az egyik legnagyobb hazai üdítőgyártó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Maspex Olymposszal szemben, mert a cég valószínűleg előírta partnereinek, hogy milyen minimumáron árulhatják termékeit. A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalata az ármegkötéssel megsérthette az uniós versenyszabályokat is – közölte a hatóság.

A nemzeti versenyhatóság rajtaütéssel kezdődő versenyfelügyeleti eljárást indított a Maspex Olympos Kft.-vel szemben, amely többek között az Olympos, Kubu, Apenta, Topjoy és Nestea márkák magyarországi forgalmazója.

A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalata a nemrég lezárult ágazati vizsgálat során került a versenyhatóság látókörébe, amely egyes italszállítói szerződéseket áttekintve az italforgalmazásban szokásos kedvezményrendszerek hatásait, illetve a kereskedelmi szabályozásnak való megfelelést elemezte. A nemzeti versenyhatóság ekkor figyelt fel arra, hogy az egyik jelentős szereplő partnereivel kötött szerződéseiben vélhetően meghatározta az általa forgalmazott termékek legalacsonyabb viszonteladási árait, amivel korlátozza a piaci árversenyt. A valószínűsíthető versenykorlátozás nem csupán a hazai jogszabályokat, hanem – a cég piaci pozíciójára tekintettel – az uniós versenyjogot is megsérthette, mivel érzékelhető hatást gyakorolhatott a tagállamok közötti kereskedelemre is.

A GVH hangsúlyozza: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.
Felidézték: a versenyhatóság legutóbb a Yamaha hangszerek, illetve a Casio termékek magyarországi forgalmazóival szemben állapította meg a viszonteladói árak tiltott rögzítését.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 28.

2,5 milliárd forintos GVH-bírságot kapott a Booking.com

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal megtiltotta a holland vállalatnak agresszív értékesítési módszereinek folytatását – közölte a versenyhivatal kedden.
2021. június 2.

26 vállalkozást lepett meg tavaly a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavaly 26 vállalkozásnál tartott helyszíni kutatást, és csaknem 7 terabájt (több mint 7 ezer gigabájt) adatot másolt le a rajtaütések során – közölte a GVH.
2021. december 10.

300 millióra bírságolta a GVH a Telekomot

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 310 milliós bírságot rótt ki a Magyar Telekomra, amiért a fogyasztókat megtévesztve, valótlanul reklámozta korlátlanként egyes mobilinternet-csomagopcióit. A cégnek emellett kompenzációként 4 gigabyte (GB) többlet-adatforgalmat kell biztosítania a jogsértéssel érintett fogyasztói számára – közölte a GVH.