Gyászos negyedév az európai autópiacon – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az utóbbi tíz év leggyengébb márciusi eladásait produkálva tizedével zsugorodott az újautó-értékesítések száma az első negyedévben az uniós piacon. Az InfoTandem heti infografikájából az is kiderül, hogy egyelőre a piacvezető gyártók többsége is csak küszködik.


Korántsem jutott még túl a válságos időszakon az Európai Unió gépjárműpiaca. Az újautó-értékesítések 2013. első negyedévében 9,8 százalékkal zuhantak: a tavalyi hasonló időszak 3,31 millió darabos eladása után csupán 2,99 millió jármű talált gazdára. Ebben az ágazatban a március hagyományosan erősnek számít, s most is viszonylag sok, 1,31 millió ügylet jutott erre a hónapra, ám a visszaesés így is 10,2 százalékos volt – méghozzá úgy, hogy már tavaly márciusban is 7,0 százalékos zsugorodást mértek. Jól jellemzi a jelenlegi szituációt az is, hogy az idei márciusi darabszám az elmúlt tíz évet tekintve messze a legalacsonyabb; 2006-ban például még 1,8 millió kocsit adtak el ebben a hónapban.

 

 

Az unión belül Németország számít a legnagyobb piacnak; itt az idei első három hónapban 674 ezer új kocsit állítottak forgalomba – ez 12,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A viszonylag nagyobb, negyedéves viszonylatban 100 ezer autónál többet felszívó piacok közül a holland zuhant a legnagyobbat (-30,3 százalék), de a franciák is jócskán verték az átlagot, a maguk 14,6 százalékos visszaesésével. A második legnagyobb, 605 ezres eladási számot felmutató britek viszont igen látványos, 7,5 százalékos növekedéssel dicsekedhetnek. Ennél magasabb, 16,2 százalékos pozitív változást a teljes uniós mezőnyben csupán az észtek produkáltak, ám náluk mindössze 4,7 ezer járművet adtak el.

Az európai autógyártók szövetsége, az ACEA legfrissebb összesítései szerint hazánk az első negyedévben a fősodorba tartozott, 10,0 százalékos visszaeséssel; a magyarok összesen 12,6 ezer új autót vásároltak. A kilátásokat tekintve viszont biztatónak tűnik, hogy márciusban nálunk már 6,3 százalékos növekedést mértek. Pozitív szaldót rajtunk kívül csupán a briteknél, a dánoknál és az észteknél regisztráltak az idei harmadik hónapban, a megelőző év hasonló időszakához képest.

Ami a márkák versenyét illeti, az uniós felvevőpiac éllovasainak zöme az első negyedévben képtelen volt növekedni. A darabszám alapján a 10 legnagyobb – együttesen csaknem kétharmados piaci részesedésű – szereplő közül mindössze két luxusmárka, a BMV és a Mercedes tudta bővíteni eladásait, miközben öt versenytársnak – köztük a toronymagasan piacvezető Volkswagennek – kétszámjegyű zuhanással kellett szembesülnie.

Az európai autófront gyengélkedése mögött szakértők szerint elsősorban makrogazdasági problémák állnak. Erre utal az is, hogy a kilábalásban előrébb járó Egyesült Államokban az autóértékesítés folyamatosan növekszik, s immár a válság előtti szintre kapaszkodott vissza.



Kapcsolódó cikkek

2021. július 29.

Vizsgálódik a GVH a tégla piacon

A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatot indított a kerámia falazóelemek hazai piacán. E vizsgálati eszköz alkalmazására először került sor, amióta a Kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére – olvasható a hivatal weboldalán.

2021. július 29.

Élénkül a lakásépítés

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedést az első negyedévi 28,9 százalékos emelkedés hozta, a második negyedévben 272-vel 6,9 százalékkal kevesebb lakást adtak át.

2021. július 28.

Drágulhat az édes élet

Drágulásra készülnek az édességgyártó vállalkozások, de a termelés korszerűsítésével megőrizhetik a versenyképességüket – mondta a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke, a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.