A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több mint kétszeres a túljelentkezés a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv) kiírt 10 milliárd forintos munkahelyteremtő pályázaton, összesen 21,8 milliárd forintos támogatásra érkezett igény – közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára.
A vissza nem térítendő támogatásból új gépeket, műszaki eszközöket, technológiákat szerezhetnek be a nyertesek, miközben új munkahelyek teremtését vállalják.
A kiírásra az április 5-i határidőig csaknem 1700 kkv adott be pályázatot, amelyek 10 600 új munkahelyet hoznának létre – mondta el az államtitkár, kiemelve, hogy a legtöbben a legnehezebb helyzetben lévő térségekből, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyéből jelentkeztek.
A pályázatokat május végéig bírálják el, a nyerteseknek november végéig kell megvalósítaniuk a vállalt fejlesztést.
A tárca 2011-ben 5 milliárd, majd tavaly és az idén is 10 milliárd forintos kerettel írt ki pályázatot munkahelyteremtő beruházások támogatására – ismertette Czomba Sándor.
(Forrás: MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!