Gyengélkedik a gazdaság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar GDP 0,7 százalékkal zsugorodott az első negyedévben. Megtorpant az eddigi növekedés alapját jelentő feldolgozóipar.


Magyarország GDP-je az első negyedévben 0,7 százalékkal csökkent éves és 1,2 százalékkal negyedéves összevetésben – közölte honlapján a KSH.

A mezőgazdaság teljesítménye 5,8 százalékkal esett vissza, az ipar által előállított hozzáadott érték lényegében nem változott (0,2 százalékponttal csökkent) egy év alatt, és a szolgáltatások hozzáadott értéke sem változott.

A KSH részletes adataiból kiderül, hogy a gazdaság eddigi húzóágazatát jelentő, kivitelre termelő ipar teljesítménye nem változott, és export növekedési üteme 1,9 százalékosra csökkent. Az építőipar mélyrepülése folytatódott: az ágazat teljesítménye 10,9 százalékkal csökkent egy év alatt.

A stagnáló szolgáltatási szektoron belül a pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 2,5 százalékkal csökkent a banki hitelezés visszaesése nyomán. Ezt ellensúlyozta, hogy 3 százalékkal bővült az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág által előállított hozzáadott érték.

A KSH adatsorából kiderül: a háztartások tényleges fogyasztása 0,7 százalékkal, a beruházások értéke 6,6 százalékkal csökkent az első negyedévben egy év alatt.

Az EU gazdasága a vizsgált időszakban 0,3 százalékkal bővült.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.