Húszmillió forinttal támogatta a riksák vásárlását a magyar állam


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tíz darab elektromos hajtású riksát adtak át az Oroszlányi Bányász Klubnak, a járművek beszerzését húszmillió forinttal támogatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium – ismertette a pénteki átadáson Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A kormányszóvivő hozzátette, a Magyarországon elsőként forgalomba állított, három ember szállítására alkalmas eszközök az élénkülő turizmus kihasználásának jó példáját jelentik, egyúttal közösségszervező erővel is bírnak.

Szentkirályi Alexandra kiemelte, a kormány célja, hogy az ország miden szegletét bekapcsolják a turizmus vérkeringésébe és szólt arról, hogy a több tízezer családnak megélhetést nyújtó szektor minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben. Az elektromos hajtású és lábbal is hajtható riksákat az Oroszlányi Bányász Klubtól lehet bérelni, illetve a klub tagjai vállalják, hogy az eszközökkel idősek kirándulásához nyújtanak segítséget.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek