Infografika: mit gondolnak a cégvezetők?

Szerző: Zsubori Ervin
Dátum: 2015. március 27.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiszámíthatóbb szabályozói környezetet, hatékony adószisztémát várnak el a kormánytól a hazai cégvezetők, akiknek több mint négyötöde bízik abban, hogy vállalata az idén növekedni tud majd. Az InfoTandem heti infografikája.


Nemzetközi szinten versenyképes és hatékony adórendszer – mindenekelőtt ezt várják el a magyarországi cégvezetők a kormánytól. A vélemény gyakorlatilag egyöntetűnek tekinthető, hiszen a megkérdezett vezérigazgatók 72 százaléka szerint ennek kellene az elsőszámú prioritásnak lennie. Ezen eleve magas rátának különös hangsúlyt ad, hogy egy évvel ezelőtt még csak a válaszadók 35 százaléka mondta ugyanezt, vagyis mára az így vélekedők aránya több mint duplájára nőtt. Ami a dolog másik oldalát illeti, hogy tudniillik, mitől tartanak leginkább a kormányzat hatáskörébe tartozó ügyek közül, az üzenet ugyanez: 83 százalékuk attól fél, hogy az államháztartási hiány további megszorító lépéseket hoz majd, 76 százalék pedig a túlszabályozottságtól óvná a gazdaságot és benne vállalatát.

A PwC immár negyedik alkalommal kérdezte meg és összegezte a hazai vállalatvezetők véleményét a Magyarországi Vezérigazgató Felmérésben. A tanácsadó cég szakemberei 2014 októbere és decembere között 170 cég felső vezetőjével készítettek interjút. A nyilatkozók hét szektorból – autóipar; gyógyszer- és egészségipar; energetika; kiskereskedelmi és fogyasztóipar; pénzügyi szolgáltatók; technológia-, infokommunikáció- és szórakoztatóipar; gyáripari termelés – kerültek ki.

A kiszámíthatóbb szabályozói környezet és a versenyképes adórendszer mellett a cégvezetők abban is várnák a kormány segítségét, hogy kellő számban tudjanak jól képzett és alkalmazkodóképes munkaerőt találni. A szakemberhiánytól való félelem ugyanis immár a harmadik legerősebb fenyegetettséggé nőtte ki magát, a vezérigazgatók 62 százalékának okozva álmatlan éjszakákat. Szorosan mögötte a korrupció következik a listán.

Ami a növekedési kilátásokat illeti, a hazai menedzserek hasonlóan ítélik meg a helyzetet, mint a PwC nemzetközi felmérése során megkérdezett kollégáik: nagy többségük továbbra is bízik saját cége növekedésében, ugyanakkor a globális konjunktúrát és az ország gazdaságának esélyeit jóval kevésbé látják optimistán. A vállalatuk idei forgalombővülésében bízó magyarországi vezetők aránya 10 százalékponttal még emelkedett is a legutóbbi megkérdezés óta, s elérte a 82 százalékot (a világátlag ugyan 84 százalék, de ott 1 százalékpontos mérséklődést mértek az elmúlt egy évben). Eközben a globális növekedésben reménykedők részaránya drámaian, 64 százalékról 46 százalékra zuhant, míg a magyar gazdaság erősödésére ma 51 százalék voksol (ez csak 4 százalékpontos visszaesést tükröz).

Szabályzattár több mint 30 elérhető szabályzattal
Teljesítse az előírásokat, és szervezze meg cége hatékony működését!
A tartalomból: szervezeti és működési szabályzat, számviteli politika, pénzkezelési szabályzat, transzferár-nyilvántartás minta, cafeteria szabályzat, munkavédelmi szabályzat, kollektív szerződés stb.

A céges növekedés célpontjai egyértelműen a hagyományos piacok: Németországot a nyilatkozók 30 százaléka jelölte meg első helyen, majd Románia, Lengyelország és Ausztria következik. Az első számú menedzserek 51 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy új versenytársa érkezzen más iparágból; 28 százalékuk tervezi, vagy már be is lépett új szektorokba.


Kapcsolódó cikkek:


OC: Meglódult az agglomerációs lakáspiac
2021. május 14.

OC: Meglódult az agglomerációs lakáspiac

Felpörgött az agglomerációban lévő használt családi házak iránti érdeklődés, a legdrágább négyzetméterár a pilisvörösvári járás településein, illetve Dunakeszi és Szentendre térségében alakult ki.

Vizsgálják a moratórium folytatását
2021. május 14.

A Magyar Bankszövetséggel és a Magyar Nemzeti Bankkal folytatott egyeztetéseket követően dönt a kormány a hitelmoratórium sorsáról – mondta a Világgazdaságnak Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese.

Egyre jobban pörög a lakáshitelezés – infografika
2021. május 14.

Egyre jobban pörög a lakáshitelezés – infografika

Évről évre több lakáshitelt igényel a lakosság, összegük tavaly a 900 milliárdot is meghaladta. A folyósítások több mint kétharmada használt lakások megszerzését szolgálta. Az InfoTandem infografikája.