A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A felnőtt magyar lakosság ötöde tervez ingatlanvásárlást idén, a leendő vásárlók közt többségben van a legfiatalabb, 18-29 éves korosztály a Duna House és a Reacty Digital közös kutatása szerint.
Benedikt Károlyt, a Duna House elemzési vezetője szerint az elmúlt két évben az első lakásvásárlók egyre nagyobb számban jelentek meg az ingatlanpiacon. A legújabb kutatás alapján ez tovább fog erősödni az idén, mivel a fiatalok átlagon felüli arányban élnek albérletben, és a piaci tapasztalatok alapján a legnagyobb részük ki tudja használni az otthonteremtési program nyújtotta támogatásokat, kedvezményeket.
Az első lakásvásárlóknak fontos a szakmai segítség az ingatlanvásárlásban és a pénzügyi termékek terén is. A kutatás szerint ezt a fiatalok is érzik, és minden harmadik leendő vásárló igénybe is venne ilyen szolgáltatást.
Az ezerfős mintán végzett reprezentatív felmérésben megkérdezett 18-59 évesek mintegy kétharmadának (63 százalék) van saját ingatlana. Minden ötödik válaszadó tervezte ingatlan vásárlását 2021-ben, és a vásárlást tervezők bő ötöde ezt lakáshitel, csok vagy babaváró támogatás segítségével tenné.
A kutatásból kiderült az is: a vásárolni akarók (20 százalék) nagyobb arányban vannak az eladni tervezőkhöz (13 százalék) képest, és nyolc százalék azoknak az aránya, akik eladni és vásárolni is szeretnének.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!