Ismét olajat talált a Mol Vecsésen


Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

A társaság közölte: újabb kutatófúrást végeztek Vecsésen a 2022-ben felfedezett kőolajmező további feltérképezésére. A januárban elkezdett fúrás 41 napig tartott és 2000 méteres mélységet ért el.
A Vecsés-1 elnevezésű kút próbatermeltetése május 19-én kezdődött meg. A találat eredményeként a kút napi 1300 hordó próbatermeléssel indult, ami körülbelül 1,5 százalékkal növeli a Mol-csoport teljes szénhidrogén-kitermelését. Az olajat közvetlenül a Mol százhalombattai finomítójába szállítják feldolgozásra.

A várakozások szerint a Vecsés-1 termelése a közeljövőben nőni fog. Az eddigi két sikeres fúrás után a Mol hamarosan megkezdi egy harmadik kút fúrását is a vecsési olajmezőn. Schubert Archibald, a Mol Magyarország Kutatás-Termelés ügyvezető igazgatója kifejtette: az új kőolajmező másfél évvel ezelőtti felfedezése bizonyította, hogy nagy lehetőségek rejlenek még a hazai szénhidrogén-kutatásban. A két vecsési kút együtt már a Mol magyarországi kőolajtermelésének több mint negyedét adja. A vecsési mező nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az érett kőolajmezőik természetes termeléscsökkenését ellensúlyozni tudják – tette hozzá.

Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: miközben új, innovatív technológiákkal, köztük egy lítium-kutatási projekttel támogatják a zöld energiaátmenet sikerét, hagyományos üzleti tevékenységeikkel tovább erősítik az ellátásbiztonságot. Minden, Magyarországon kitermelt hordó kőolaj hozzájárul az importfüggőség csökkentéséhez, így a Mol szándéka továbbra is az, hogy maximálisan kiaknázza a magyarországi szénhidrogén-kutatásban rejlő lehetőségeket – közölte.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 5.

A Mol adásvételi szerződést írt alá a Waberer’s 15 százalékának megvásárlására

A Mol a Waberer’s 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal. A Mol és a Waberer’s a tranzakcióval egy időben stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amellyel szorosabbra fűzik üzleti együttműködésüket a komplex logisztikai szolgáltatások, az alternatív üzemanyagok, az energiahatékonysági fejlesztések és a zöld energiaátmenet területén – jelentette be keddi közleményében a budapesti tőzsdén jegyzett olajipari nagyvállalat.
2022. november 10.

A Mol dobogós helyre lépett a régiós vállalati toplistán

Egy helyet javítva a magyar Mol a harmadik helyre lépett előre a listavezető lengyel PKN Orlen és a második cseh Skoda mögé a régiós vállalati toplistán – derül ki a Coface hitelbiztosító csütörtökön ismertetett CEE Top 500 kiadványából.
2024. április 30.

Új kőolajlelőhelyet tárt fel Tura közelében a Mol és az O&GD

Új kőolajlelőhelyet tárt fel Tura közelében a Mol és az O&GD; a sikeres fúrás a két társaság közös kutatásának eredménye, amit azután kezdtek meg, hogy 2023 nyarán az olajvállalat 49 százalékos részesedést szerzett az O&GD három kutatási koncessziójában – közölte a Mol kedden.