Januártól új gazdaságfejlesztési pályázatok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Várhatóan januárban hirdetik meg a kis- és középvállalkozásoknak a Gazdaságfejlesztés operatív program (GOP) már jól bevált és újszerű pályázatait egyaránt. A már ismert nyolc gazdaságfejlesztési kiírás mellett két új pályázat is kiírnak.

Ormosy Gábor, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG Zrt.) vezérigazgatója lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta: 2009-től kedvezőbb feltételekkel több vállalkozót várnak a pályázók körébe. A fejlesztésben gondolkodó vállalkozók jóval nagyobb finanszírozási eszköztárból válogathatnak, mint eddig.

Elmondta, hogy a pályázók/kedvezményezettek részéről máris óriási az érdeklődés. „Leginkább most az izgatja őket, hogy milyen támogatások segítségével tudják kivédeni a jelenlegi globális válság – piacszűkülés, fogyasztás-visszaesés – következményeit” – összegezte a múlt hét végén zárult országos konferenciasorozatuk tapasztalatait a vezérigazgató. „Piacot nem tudunk adni, ám a piacképes vállalkozások finanszírozásában segíthetünk a visszatérítendő és a vissza nem térítendő támogatások gyorsítása, kiszélesítése és elérésük megkönnyítése vagy más tőkejuttatás révén” – tette hozzá. „Alapvető célunk az, hogy a recesszió ne sodorja el az elmúlt években megerősödött vállalkozásokat, és mindenki találjon forrást, akinek van megvalósításra érett projektje, ha megfelel a támogatási feltételeknek.”

A 2009–10-es akcióterv társadalmi egyeztetése visszaigazolta, hogy beváltak a 2007–08-as gazdaságfejlesztési pályázatok. Így ezek sorra megjelennek januártól az eszközbeszerzések, komplex technológiafejlesztések és hátrányos helyzetű kistérségek támogatására. További jó hír, hogy a vállalkozásoknak és a hátrányos helyzetű térségeknek egyidejűleg két új pályázati konstrukciót is meghirdetnek (a 2.3-ast és a 2.1.3-ast). Ezek célja kifejezetten olyan projektek támogatása, amelyek magas foglalkoztatási – munkahely-megtartási és -teremtési – hatásokkal járnak, és a területi kohéziót szolgálják.

A vissza nem térítendő támogatások terén több változás is életbe lép a januári meghirdetéssel, nagyrészt visszamenőleges hatállyal. Ezek közé tartozik az árbevétel-feltételek könnyítése: a pályázónak a bruttó hazai termék (GDP) változásának megfelelően kell növekményvállalást tenni. Alternatívaként ezt ki is lehet váltani munkahelymegtartás vállalásával. A pályázó a két lehetőség közül választhat.

A támogatási arányok is kedvezően változnak. Közép-Magyarországot kivéve a jellemző az 50 százalékos lesz az összes konvergenciarégióban. A leghátrányosabb helyzetű térségekben adott esetben ez akár 70 százalékos is lehet, ha a közbeszerzési törvény megengedi. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az 50 százalék fölötti állami támogatással megvalósuló fejlesztéseknél kötelező a közbeszerzési törvény teljes körű alkalmazása. Amennyiben ez így maradna, úgy lassítaná a fejlesztések megvalósítását, s ez aligha esik egybe a vállalkozók és általában a gazdaságélénkítés érdekeivel. További könnyítést jelent, hogy a támogatásra igényelhető előleg mértéke a vállalkozásoknál 40 százalékra emelkedik, és a hozzájutás gyorsabb és könnyebb is lesz, mint korábban.
Igen népszerű a GOP 2.1.1/A jelű pályázata, amely gyors elbírálást és egyszerű forráshoz jutást biztosít a mikro- és kisvállalkozásoknak. Itt az elnyerhető támogatási összeg plafonja januártól 50 millió forint lesz, s a MAG Zrt. törekvése az, hogy ez az ablak folyamatosan nyitva legyen. További lehetőség a kormány likviditási csomagja, amely az önrész előteremtését kívánja megkönnyíteni a kkv-knak – szögezte le végül a vezérigazgató.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.

2024. június 14.

Májusban minden termékcsoportban nőtt az építőanyag-értékesítés volumene

Az építőanyag-piacon minden termékcsoportban nőtt az értékesítés volumene májusban, az árak azonban csökkentek, ami kedvező jel az otthonfelújítási program júniusi indulása előtt és a lakásépítési szegmens lassú, de biztos felpörgésére utal – erről Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi elnöke tájékoztatott pénteken.