Jegyzettőke-emelés: pénz nélkül is lehet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Március 15-ig a tulajdonosoknak csak arról kell határozniuk, hogy megemelik a kft. jegyzett tőkéjét; ezután több lehetőségük is van.


Még egy hónapjuk van a vállalkozásoknak jegyzett tőkéjük megemelésére – hívták fel a figyelmet az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Szarvas Júlia ügyvéd közlése szerint a március 15-i határidő több tízezer céget érint.

A jogász azt mondta, megvannak a hagyományos lehetőségek: lehet készpénzt befizetni vagy apporttal emelni, de vannak készpénzmentes megoldások is. Az új polgári törvénykönyv lehetőséget ad arra, hogy a társaság elhalassza a befizetést, illetve ne feltétlenül pénzben bocsássa rendelkezésre.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy most csak arról határoz a kft. tulajdonosi köre, hogy megemeli a tőkét, akár 3 millió forintra, de most akár egy fillért sem fizet be, és a fizetési határidőt is „kitolhatja” évekre, sőt évtizedekre. Korlát ebben az esetben, hogy egészen addig, amíg a plusz befizetést nem teljesítik, addig nem fizethet osztalékot a társaság, illetve a hiányzó tőkerész erejéig korlátlan felelőssége is van a tagoknak.

Ha viszont feltöltődik ez az osztalék, és eléri a már befizetett összeggel együtt a 3 millió forintot, akkor új lehetőségként az eredménytartalékból lehetőség van a jegyzett, de be nem fizetett tőkerészbe történő átvezetésre. Tehát a társaság most határoz, és később termelteti meg a céggel a befizetendő tőkét, és bocsátja rendelkezésre az eredménytartalékból – magyarázta Szarvas Júlia.  

Ha a cégek nem fizetnek határidőig, a cégtörvény általános szabályait érvényesítik. Először fizetési felszólítást küldenek, s ha ezután sem teljesítik a tőkebefizetést, pénzbírság jöhet, végső esetben akár a megszüntetésről is határozhat a cégbíróság.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.