Jelentős hozammal számolhatnak az ingatlanba fektetők


A befektetési célú ingatlanvásárlások esetében mind a bérleti díjból, mind pedig az eladáskor szerzett nyereségen nőtt a hozam mértéke az elmúlt években – derül ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank által végzett ingatlanpiaci elemzésből. Az elmúlt években az utóbbi elem jelentős hasznot biztosított a befektetők számára, 2020 első és 2023 első negyedéve között a lakásárak 46 százalékkal emelkedtek, amely évenkénti 14 százalékos hozamot jelentett. A KSH adatai alapján a 2020 decemberi mélyponthoz képest országosan 52 százalékkal, míg Budapesten 54 százalékkal lettek magasabbak a bérleti díjak 2023 augusztusára. A teljes ingatlanpiacot és a jelzáloghitelek piacát tekintve a hitelkamatok csökkenése jelentős fordulatot hozhat 2024-ben, különösen a 6 százalék alatti kamatok elérése esetén várható fellendülés.

Bár az elmúlt évben a növekedés üteme lassult, az éves bérleti díj változás így is körülbelül 12,5 százalékos volt Budapesten és országosan – állapították meg az MBH Jelzálogbank elemzői az ingatlan bérleti díjak változását vizsgáló kutatásukban. A 2020 decemberi mélyponthoz képest viszont már több mint 50 százalékkal alakultak magasabban 2023 augusztusában. A fővároson belül a legnagyobb emelkedés – a koronavírus-járvány okozta visszaesés mélypontjához képest – a pesti belső kerületeket jellemezte, ahol a növekedés értéke megközelítette a 60 százalékot. Második helyen a budai hegyvidéki kerületek álltak, amit szorosan a pesti átmeneti kerületek követtek, körülbelül 53 százalékos bérletidíj-növekedéssel. A legkisebb mértékben a bérleti díjak a pesti külső kerületekben nőttek, mindössze 42 százalékkal.

Hozamok a lakásárak növekedésével összefüggésben

A befektetési célú ingatlanvásárlások esetén számolt hozam két elemből áll, egyrészt a bérleti díjból, másrészt a lakásárak növekedéséből realizált nyereségből az eladást követően. Az elmúlt években az utóbbi elem nagyon jelentős hozamot biztosított a befektetők számára, hiszen 2020 első és 2023 első negyedéve között, a lakásárak 46 százalékkal emelkedtek. Ez éves szinten 14 százalékos hozamot jelentett, 2023 első negyedévéig 15 százalékos évesített hozamot biztosíthatott a lakásvásárlás, 10 éves időtávon pedig évente szintén 14 százalékot.

Bár az elmúlt egy évben a lakáspiac lassulása miatt az évesített hozam csökkent az előző évekhez képest, a befektetés célú ingatlanvásárlás hosszú távon is jövedelmezőnek bizonyulhat, a lakásárak elmúlt 20 évét vizsgálva az évesített hozam 7 százalékon alakult. A befektetőknek azonban továbbra is körültekintően kell eljárniuk, vagyis a magasabb hozam realizálásához érdemes lehet egy lejtmenet esetén kivárni, és az ismételt felívelés időszakában továbbadni az adott ingatlanon. Szintén fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az ingatlan nem számít kockázatmentes befektetésnek, egyrészt a bérbeadás során felmerülő különböző kockázatok miatt, másrészt a lakáspiac ingadozásához kapcsolódóan a hozamok erőteljes eltérést mutathatnak az egyes időszakokban. Az ingatlan pénzzé tétele időt vesz igénybe, különösen a piac gyengélkedése idején, ha pedig a befektető nem tudja kivárni a jobb piaci körülményeket, akkor a lakásárakból származó hozam alacsony, adott esetben negatív is lehet” – ismertette Dr. Nagy Gyula, az MBH Jelzálogbank vezérigazgatója.

Milyen hozamra számíthatnak a befektetők?

Bár a bérleti díjak jelentős emelkedésen vannak túl az elmúlt években, ez részben a 2020-as erőteljes visszaesés korrekciója volt, és a 2020 elejéhez képest mért növekedés elmaradt az ingatlanárak esetében mért áremelkedéstől, ami rontott a korábbi évek bérleti díjból származó hozamelem szintjén. Szintén rontja a részben hitelből megvalósított lakásbefektetések eredményességét, hogy jelenleg hitelek csak magas kamatszintek mellett érhetőek el.

Az MBH Index elemzői a jelenlegi piaci információk alapján megvizsgálták, hogy közelítőleg milyen átlagos teljes hozamokra lehet számítani a befektetési célú lakásvásárlások esetén. Az MBH kalkulációja szerint a mostani fővárosi használt lakáspiacon, 3,4-5,8 százalék közötti hozamokra lehet számítani. A legmagasabb az elérhető nyereség a fővárosi belvárosban, ahol 5 és 5,8 százalékos hozam volt mérhető, vidéken pedig 3,1 és 6,6 százalék között mozgott a számított sajáttőke-arányos nyereség. Az új lakások esetében ugyanakkor az előbbieknél jóval szerényebb hozamok voltak jellemzőek, amely elsősorban a több és magasabb kamatozású hitelfelvételhez kapcsolódott. A fővárosi új lakások esetében 1,7-3,4 százalék közötti hozamszint volt mérhető a korábban említett kalkulációs paraméterek esetén. Az előbbi hozamszintek így jelentős, több százalékpontos csökkenést jelentettek a 2021-es nyereségekhez képest.

Ugyanakkor, ha a befektetési célú lakásvásárlás a mostani magas kamatkörnyezethez igazodva pusztán saját erőből történik, akkor az előbbieknél jóval magasabb sajáttőkearányos nyereséget eredményezhet. Használt lakások esetén Budapesten 5,7-7 százalék, új lakások esetén pedig 4,7-5,7 százalék közötti hozamokat számoltunk a vizsgált helyszíneken. Ha pedig nem az óvatos, 3 százalékos várható lakásár emelkedést tesszük a modellbe, hanem az elmúlt 20 éves lakásár emelkedésből származó 7 százalékos hozamrésszel számolunk, akkor a lakásbefektetésből származó nyereség ennél jelentősen magasabb lehet” – mondta a vezérigazgató.

Fellendülést hozhat 2024 az ingatlanpiacon

2024-ben élénkülhet a lakáshitelpiac, az MBH Bank elemzői mintegy 940 milliárd forint értékű új jelzáloghitelvolument prognosztizálnak. Az átlagos kamatszint a jelenlegi 7-8 százalékos szintről 6-7 százalék tartományba süllyedhet az elemzők szerint, azonban különösen a 6 százalék alatti kamatok elérése esetén várható jelentős változás a piacon. E tekintetben a 2024-es év a jelzáloghitelezés fellendülésének kezdő éve lehet.

A CSOK Plusz hitel 2024. januári bevezetése is lendületet adhat az új kihelyezéseknek, várhatóan a piac harmadát jelentő 300 milliárd forint realizálódhat ebben a hitelkörben. A konstrukció bevezetése keresleti oldalon új ügyfélszegmensek megjelenését eredményezheti, az elemzők 12 ezres nagyságrendűre becsülik az idei évben várható szerződések számát. Emellett az állami támogatású otthonfelújítási program várható elindulása, illetve a lakáshitel igénybevételi feltételek javulása szintén élénkítheti a piacot.

Átlagos teljes hozamok kiszámításának módszertana

Azért, hogy az eredmények összehasonlíthatóak legyenek, ezúttal is a vételár 50 százalékát finanszírozták hitelből, amelynek THM-je a kalkulációban 8,3 százalékos volt. A vásárláshoz kapcsolódó költségek (illeték, ügyvédi díj, felújítás/berendezés) összesen 8 százalékot tesznek ki, illetve az amortizáció évente 1 százalékos. Új lakás vásárlása esetén a fizetendő illeték kevesebb, mint használt ingatlanvételnél, berendezésre azonban valamivel várhatóan többet kell költeni, így összességében a lakás arányában ugyanolyan lakásvásárlási költséggel számoltak. Az elemzők által végzett kalkulációban, a várható éves lakásár-emelkedés 3 százalékos volt. A számítás szerint a bérlésből származó jövedelem megállapításához a befektető tételes költségelszámolást alkalmaz, ahol az ingatlan éves szinten 2 százalékos amortizációja számolható el a beszerzési érték után. A kalkulációban a bérbeadást havonta 10 ezer forint egyéb költség terheli, illetve a lakást éves szinten 90 százalékos kihasználtság mellett tudja kiadni, míg a közös költség összege szintén havonta 10 ezer forint.

Továbbá a kirajzolódó ingatlanpiaci körkép alapján az elemzők úgy látják, abban az esetben éri meg megfontolni a befektetéseket, ha valaki hosszú távon képzeli el a lakások vásárlását és bérbeadását. A jövedelmezőség érdekében – megfelelő körültekintés mellett – elsősorban új építésű energiahatékony, vagy felújított lakást érdemes vásárolni.

Forrás: MBH Jelzálogbank Nyrt. sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).