Jelentősebb gazdasági növekedésre számít Magyarországon az IMF


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelentős mértékben feljavította előző prognózisához képest magyar gazdasági növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

Az IMF prognózisa szerint a magyar bruttó hazai termék az idén 7,6 százalékkal, jövőre pedig 5,1 százalékkal növekszik – derüól ki a kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) jelentésből.

Az inflációt és a munkanélküliséget is megbecsülték

Az IMF az előző, júliusi jelentésében nem tért ki Magyarországra. Azt megelőző, áprilisi előrejelzésében 4,3 százalékos GDP-növekedést jelzett az idei évre, 2022-re pedig 5,9 százalékosat. Egy évvel ezelőtt, tavaly októberben 3,9 százalékos GDP-növekedést jelzett Magyarországra 2021-re az IMF. Tavaly 5 százalékkal esett vissza a magyar gazdaság teljesítménye.

Az IMF aktuális prognózisa a tavalyi 3,3 százalék után 4,5 százalékos inflációt jelez az idei évre Magyarországon, és 3,6 százalékosat 2022-ben. Az áprilisi prognózisban mérsékeltebb, 2021-re 3,6 százalékos, 2022-re pedig 3,5 százalékos inflációt jelzett az IMF. Az áprilisban tett idei inflációs előrejelzés 0,2 százalékponttal haladta meg az októberi 3,4 százalékos becslést.

A munkanélküliségi ráta a tavalyi 4,1 százalékkal megegyező lesz az idén is, majd 2022-ben 3,8 százalékra csökken. Áprilisban 3,8 százalékos munkanélküliségi rátát jelzett az idei évre az IMF és 3,5 százalékosat 2022-ben. Tavaly októberben még 4,7 százalékos munkanélküliségi rátát jelzett 2021-re az IMF.

Magyarország az élcsapatban

Lengyelország az IMF prognózisa szerint az idén is és jövőre is 5,1 százalékos GDP-növekedést ér el a tavalyi 2,7 százalékos csökkenés után. Az infláció az idén Lengyelországban 4,4 százalékos, jövőre 3,3 százalékos lesz.

gazdasági növekedésre

Románia a tavalyi 3,9 százalékos csökkenés után az idén 7,0 százalékos GDP-növekedést ér el, 2022-ben pedig 4,8 százalékosat. Az infláció az idén 4,3 százalék, jövőre 3,4 százalék lesz.

Horvátországban a tavalyi 8,0 százalékos visszaesés után az idén 6,3 százalékkal, 2022-ben 5,8 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék. Az infláció 2,0 százalékos lesz az idén is és jövőre is.

A Cseh Köztársaságban 3,8 százalék lesz az idei GDP-növekedés és 4,5 százalék jövőre a 2020-as 5,8 százalékos csökkenés után. Az infláció az idén 2,7 százalék, jövőre 2,3 százalék lehet.

Szlovákia az idén 4,4 százalékos, jövőre 5,2 százalékos növekedést ér el a tavalyi 4,8 százalékos GDP-csökkenés után. Az infláció az idén 2,4 százaléknál, jövőre 3,0 százaléknál alakulhat.

Szlovéniában 6,3 százalékos GDP-növekedésre számít az idén az IMF, jövőre pedig 4,6 százalékosra. A szlovén GDP tavaly 4,2 százalékkal csökkent. Az infláció az idén 1,4 százalékos, jövőre 1,8 százalékos lehet.

Ausztriában 3,9 százalékos lesz az idén és 4,5 százalékos jövőre a GDP-növekedés. Az infláció az idén 2,5 százalék, jövőre 2,4 százalék lehet.

A magyarországi 7,6 százaléknál nagyobb növekedést az EU-ban Észtország ér el az idén, 8,5 százalékosat, Írország pedig 13,0 százalékosat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.