Egyre fontosabb a fenntarthatóság a munkahelyváltásnál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyarok csaknem egyharmadának fontos szempont a munkahelyválasztásnál, hogy leendő munkaadójuk mennyit tesz a fenntarthatóságért, a most 18 és 26 év közötti Z generációsok pedig ennél is nagyobb arányban, 41 százalékban vélekedik így.

Az UniCredit Bank és a SteiGen közösen, 1000 ember bevonásával készített reprezentatív felmérésben a generációk fenntarthatósággal összefüggő attitűdjeit vizsgálták. A legfiatalabb munkavállalói generáció pedig azért lényeges, mert ők a legérintettebbek a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, így ez az adat a munkáltatók számára is fontos tanulságokkal szolgálhat.

A kutatásból kiderült, hogy miközben a munkahelyválasztásról hagyományosan olyan szempontok szerint gondolkodnak, mint az elérhető jövedelem, a szakmai fejlődési és előrelépési lehetőségek, a társadalmi hasznosság és a munkakörnyezet, addig a potenciális munkavállalók számára az is egyre fontosabb, hogy a munkaadójuk mennyire működik fenntarthatóan.

fenntarthatóság

A válaszadók számára a fenntarthatóság legfontosabb követelménye, hogy egy cég ne szennyezze a környezetet – ezzel az értelmezéssel a válaszadók 51 százaléka egyetértett. Ezt követi, ha egy vállalat képes a profit elé helyezni a fenntarthatósági irányelveket, a megkérdezettek 33 százaléka szerint pedig az is jelentős szempont, hogy a cég mennyire bánik takarékosan az erőforrásokkal.

A közlemény szerint azt, hogy a cégek általában mennyire tudnak megfelelni ezeknek a várakozásoknak, jól jelzi, hogy bár a válaszadók kétharmada – ezen belül a Z generációsok háromnegyede – úgy gondolja, a vállalatok tudnának fenntarthatóan működni, mégis a felmérésben résztvevők 62 százaléka véli úgy, hogy a vállalatokat valójában csak a profit érdekli, fenntarthatósági kezdeményezéseik pedig „látszatmegoldások”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 1.

Több mint száz adventi programmal készültek a Tourinformok

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívására 41 Tourinform iroda csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyben a négy adventi hétvégén 114 programmal várják az érdeklődőket – közölte az MTÜ pénteken.

2023. december 1.

Idén csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés

Az utóbbi időben elszaporodtak azok az adathalász támadások, amik az online piactereken hirdetőket veszik célba, idén már csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez.

2023. december 1.

Lassuló növekedést mutat a novemberi beszerzésimenedzser-index

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke: 52,2. A válaszadók az előző hónaphoz képest lassuló növekedésről és stagnáláshoz hasonló folyamatokról számoltak be – közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).