Mégsem kell az ételeket készítőnek szakképesítéssel rendelkeznie


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövőben nem kötelező a konyhai, valamint a cukrászati tevékenységekben dolgozó valamennyi munkavállalónak szakképesítéssel rendelkeznie.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az elmúlt időszakban érkezett piaci visszajelzéseket figyelembe véve módosította a képesítési követelmények rendeletét azért, hogy 2021. október 13-tól a konyhai, valamint a cukrászati tevékenységekben csak a szakmai felügyeletet ellátó személynek kelljen képesítéssel rendelkeznie – közölte a minisztérium.

Hozzátették, a kormány kiemelten fontosnak tartja a hazai vállalkozások támogatását és a gazdasági szereplők működési stabilitásának megőrzését.

A képesítési követelmények rendelete több alkalommal történt egyeztetést követően, a gazdasági érdekképviseletek, kamarák és szövetségek javaslatára jött létre – írták. Az elmúlt időszakban érkezett piaci visszajelzéseket figyelembe véve azonban a tárca módosította a szabályozást. A módosítás lényege, hogy a jövőben nem kötelező a konyhai, valamint a cukrászati tevékenységekben dolgozó valamennyi munkavállalónak szakképesítéssel rendelkeznie. A büfétermékek (például a lángos, a palacsinta, a melegszendvics) elkészítése és forgalmazása pedig egyáltalán nem lesz képesítéshez kötött tevékenység.

A rendelet módosítása itt olvasható „Az innovációért és technológiáért felelős miniszter 51/2021. (X. 12.) ITM rendelete
az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, valamint egyes
műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 34/2021. (VII. 26.) ITM rendelet
módosításáról” címmel: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/d396f8d5e0a56a7e25b37ed4e221c78552304846/megtekintes

A rendelet már hatályos.

(MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2020. március 18.

Csőd szélére került a magyar vendéglátóipar

A koronavírus okozta gazdasági vihar egyik első áldozata a turizmus és a vendéglátás. Az ágazatban tevékenykedő vállalkozások már az első hazai megbetegedés bejelentése óta a bőrükön érzik a negatív gazdasági hatásokat. A kormány jó előre jelezte, hogy valamilyen támogatásban kell részesíteni a szektort, hogy átvészelje a rá váró nehéz időszakot. A megfelelő támogatási eszközök meghatározása azonban nem is olyan egyszerű – írja közleményében a Deloitte.
2020. március 27.

A koronavírus felforgatta a munkaerőpiacot

A vállalatok fele teljesen beszüntette toborzási tevékenységét, ugyanakkor egyes piaci szegmensekben a korábbi igények növekedésére is találni példát – áll a Trenkwalder Adó Onlinehoz eljuttatott munkaerőpiaci áttekintésében. A munkaerő-közvetítő és -kölcsönző társaság várakozásai szerint a most tapasztalható válság mély, de viszonylag rövid (három-hat hónapos) lefutású lesz.