Jelentősen nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye


A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 2338 millió forint volt az idei első három negyedévben, ami 252 százalékkal magasabb a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szerinti eredményhez képest – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

A CIG Pannónia felhívta a figyelmet, hogy a jelentés a jogszabályi kötelezettségnek megfelelően az IFRS 17 standardok szerint készült el, a csoport az új számviteli módszertant a 2023. január 1-jével kezdődő üzleti évre alkalmazza először.

A társaság kiemelte: az adózott eredmény annak ellenére érte el ezt a mértéket, hogy az IFRS 17 áttérés miatti tőkenövekedés következtében egyszeri, 475 millió forintos társasági adófizetési kötelezettsége keletkezett, valamint a 2022. július 1-től bevezetett extraprofit adónak 502 millió forintos hatása volt.

A díjbevétel növekedés motorjai továbbra is a hitelfedezeti (3,8 milliárd forint növekedés) és a vállalati vagyonbiztosítási (1,7 milliárd forint növekedés) szolgáltatásaik voltak.

Közölték: 2023 harmadik negyedévében is folytatódott díjbevételek dinamikus növekedése, a mértéke 42 százalék volt, így az ebben az évben már harmadszor haladja meg a 10 milliárd forintot.

A jelentés szerint a biztosító tőkehelyzete stabil, tőkemegfelelési mutatója 215 százalék. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Kedden a papír 278 forinton zárt, az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 220 forint, a legmagasabb 340 forint volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.