A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jót tehet a magyar gazdaságnak az eurózóna jegybankjának mennyiségi lazítása – vélik elemzők.
Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője kifejtette: a globális likviditás emelkedése azzal jár, hogy egyre több pénz keresi helyét a világban, és Magyarország még mindig többlethozamot kínál az európai kötvényekhez, illetve az amerikai hozamszinthez képest, emiatt ide áramolhat a tőke.
Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint az EKB döntése nyomán gyengülő euró pozitív hatással van a forint árfolyamára, emellett a javuló európai gazdaság növelheti Magyarország exportpiaci kilátásait, így áttételesen javíthatja a magyar növekedési kilátásokat is. Úgy vélte, a lépés jelentősen megnövelte a valószínűségét a magyar kamatcsökkentésnek.
Az Európai Központi Bank (EKB) havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programot indít, amely 2015 márciusától 2016 szeptemberéig tart – jelentette be Mario Draghi, a bank elnöke csütörtökön az EKB januári kamatdöntő ülését követően. A bejelentés után az euró jegyzése 315,50 forintról 314,54 forintra esett, a dollár viszont 1 forinttal 272,27 forintra erősödött.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!