A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A harmadik rezsicsökkentéssel az áram, a gáz és a távhő ára lesz alacsonyabb ismét – közölte Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök megerősítette azt is, várható, hogy újabb külföldi kézben lévő energiaszolgáltatókat vásárol vissza az állam.
Orbán Viktor elmondta, hogy az újabb rezsicsökkentés mértékéről a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésén döntenek a jövő héten. „Jó kis rezsicsökkentés lesz ez is” – fogalmazott a kormányfő.
Arra a kérdésre, szerinte lesz-e olyan lakossági energiaszolgáltató, amely a rezsicsökkentés miatt kivonul Magyarországról, Orbán Viktor azt válaszolta: „a múltkor is visszavásároltunk egy nagyon jelentős energiaszolgáltatót, a Főgázt. (…) És ilyen mozgások még lesznek a jövőben is”.
Álláspontja szerint ugyan igaz, hogy a magángazdaságnak sok erénye van az állami tulajdonnal szemben, de ha monopóliumokról van szó, akkor „a magánkézben lévő monopólium sokkal rosszabb, mint az állami kézben lévő”, mert ha magántulajdonban vannak, kifosztják az embereket.
ADÓMOZAIK 2014 |
---|
Értesüljön az újdonságokról a nemzetgazdasági tárca, a NAV és az OEP szakembereitől, jöjjön el 2014. január 21-22-én kétnapos szakmai konferenciánkra! Helyszín: Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont, 1097 Budapest Könyves Kálmán Krt.12-14. |
„Ezért ahol monopólium van, ott én nem fogadom el, hogy hosszabb távon is fennmaradjanak magánmonopóliumok, hanem arra törekszem, hogy köztulajdon jöjjön létre” – mondta a miniszterelnök, példaként említve az energia lakossághoz való eljuttatásának területét, ahol szerinte az államnak növelnie kell szerepét.
A rádióinterjúban szóba kerültek az ország gazdasági mutatói is, amelyekkel kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott: bár tökéletes országok és kormányok nincsenek, de „Magyarország ma egy győztes ország”, ennek az alapjait pedig meg kell tartani, erre kell építeni a döntéseket.
Szerinte egyébként a 2013-as dunai árvíz legyőzése fordulópontot jelentett, mert az ország akkor világos bizonyítékát adta annak, hogy ha a magyarok összefognak, bármilyen bajt képesek legyőzni.
Ez megteremtette „a gazdasági sikerek lelki, pszichológiai alapjait”, és innentől kezdve jöttek a jó eredmények – mondta a kormányfő.
(Forrás: MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!