Júliusban 1,9 százalékkal nőttek a lakbérek


A kínálati lakásbérleti díjak országosan és Budapesten is júliusban 1,9 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.

A KSH oldalán közölt adatok szerint a júliusi lakbérek éves szinten országosan 13, a fővárosban 14 százalékkal, 2015-höz viszonyítva pedig 92, illetve 84 százalékkal emelkedtek.

Az idén január-július között a figyelembe vett hirdetések 56 százaléka fővárosi, 29 százaléka vármegyei jogú, 13 százaléka nem vármegyei jogú városi lakásra vonatkozott. A kiadásra meghirdetett lakások alapterülete Budapesten átlagosan 55, a vármegyei jogú városokban 58, míg a kisebb településeken 67 négyzetméter volt.

Országosan a megfigyelt hirdetések 92 százaléka többlakásos épületben lévő lakásokra vonatkozott, a fennmaradó mintegy 8 százaléknál családi házat hirdettek meg. Az év első hét hónapjában a fővárosban a hirdetések 42, országosan 43 százaléka származott magánszemélytől – olvasható a KSH oldalán.

Az ingatlan.com közleményében Balogh László, az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője megjegyezte, hogy a kereslet mellett a kínálat is dinamikusan bővült az idei albérletszezonban. A ponthatárok kihirdetése előtt 11,5 ezer lakás és ház volt a kínálatban, augusztus végén pedig már csaknem 14 ezer, ami majdnem 20 százalékos bővülés. Budapesten az átlagos bérleti díjak 230 ezer forintot tettek ki augusztus végén, szemben az egy hónappal korábbi 240 ezer forinttal.

A szakember hozzátette, hogy Budapesten belül a legolcsóbb városrész a XXI. kerület, ahol 160 ezer forint volt az átlagos lakbér augusztus végén, míg a legdrágábban – átlagosan 320 ezer forintért – az V. kerületi lakásokat kínálják a tulajdonosok.

A vármegyeszékhelyeken az összesített átlagos bérleti díj 140 ezer forint volt. Debrecen, Veszprém és Győr számít a legdrágábbnak, ezekben a városokban 160-180 ezer forint az átlagos bérleti díj. A legolcsóbbak között van Miskolc, Salgótarján és Békéscsaba, utóbbiakat 100 ezer forintos átlagos bérleti díj jellemzi – olvasható az ingatlan.com közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).