Júliusban bővült az építőipar


Az építőipar termelése 3,4 százalékkal nőtt júliusban, éves összevetésben; az év első hét hónapjában az építőipar 5,3 százalékkal zsugorodott. A rendelésállomány még ennél is jobban esett.

2023 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 11,6 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 5,0 százalékkal csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 8,5 százalékkal nagyobb volt a júniusinál.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 14,1 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésében 2,1 százalékkal kisebb volt a termelés. A speciális szaképítés termelése 0,3 százalékkal bővült.

A megkötött új szerződések volumene 7,0 százalékkal csökkent. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 11,7 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 24,5 százalékkal visszaesett a 2022. júliusi bázishoz képest. Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományának volumene 24,4 százalékkal elmaradt a 2022. július végitől, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 1,2 százalékkal magasabb, az egyéb építményekre vonatkozóké 39,9 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az év első hét hónapjában az építőipari termelés 5,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A forrásbevonásban segíti a vállalkozásokat egy új alkalmazás

Elkészült a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működő Forrástérkép elnevezésű alkalmazás, amely a finanszírozási lehetőségek bemutatásával segíti a vállalkozásokat, azon belül főként a mikro- és kisvállalkozásokat – közölte az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

2023. szeptember 28.

Felkai: növelni az ökológiai művelésű területek mennyiségét

A fenntarthatóság része a mindennapoknak, a témában megfogalmazott keretek és konkrét intézkedések a teljes élelmiszerláncra hatással vannak. Szükséges a kapcsolódó folyamatok nyomonkövetése és minden érintett szereplő bevonása a döntések előkészítésébe és adaptálásába – mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Felkai Beáta Olga szerdán Tapolcán.

2023. szeptember 28.

Royal Flush az IT-szektorban, avagy ami mindent visz: ransomware

Ransom malware vagy ransomware egy olyan típusú rosszindulatú program, amely megakadályozza a felhasználókat, hogy hozzáférjenek a rendszerükhöz, avagy a személyes fájljaikhoz. Rendszerint váltságdíjat követelnek a hozzáférés visszaadásáért cserébe.