A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A programban gyakorlatilag felső korlát nélkül áll rendelkezésre forrás, és az igény becslések szerint akár 2000 milliárd forint is lehet.
Júliustól indul a vállalkozásokat segítő Széchenyi-kártya újraindítási program – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
„A kormány célja, hogy a gazdaság újraindítása során a következő 1,5 évben annyi vállalkozást érjen el, amennyit az elmúlt 30 évben 15 évenként. Ehhez összesen 587 milliárd forint értékben hirdetünk pályázatokat, és az önrész előteremtése valamint a fejlesztések megvalósulása érdekében megújulnak a Széchenyi-kártya program államilag támogatott, rendkívül kedvező kamatozású hiteltermékei is. A programban gyakorlatilag felső korlát nélkül áll rendelkezésre forrás, és az igény becslések szerint akár 2000 milliárd forint is lehet” – idézte a közlemény György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárt.
A kormány a Széchenyi-kártya újraindítási programban a vállalkozások jelenlegi finanszírozási igényeit a Széchenyi-kártya újraindítási folyószámlahitel, a Széchenyi turisztikai kártya újraindítási program, a Széchenyi újraindítási likviditási hitel, a Széchenyi újraindítási beruházási hitel és ennek részeként az agrár Széchenyi újraindítási beruházási hitel, a Széchenyi újraindítási önerő kiegészítő Hitel, valamint a Széchenyi újraindítási lízingkonstrukció indításával segíti. A megújult vállalkozói információs portálon, a Vali-n (www.vali.hu) pedig minden vállalkozás három kattintás után megtalálhatja a számára igénybe vehető államilag támogatott hitelt és el is kezdheti a hiteligénylést – emlékeztetett György László.
Az új konstrukciókkal a hazai vállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megvalósulását támogatják, amelyek a gazdasági szereplők működési stabilitásának megőrzése mellett hozzájárulnak az új munkahelyek létrehozásához és a termelékenység növekedéséhez.
A program újonnan bevezetett konstrukcióihoz a kormány kamattámogatást, kezelési költség támogatást, továbbá kezességi díjtámogatást és a Széchenyi turisztikai kártya újraindítási program keretében továbbra is költségtámogatást biztosít. A termékek nettó kamata így 1 százalék alatt marad. A hiteldöntések meghozatalára – amennyiben minden dokumentáció hiánytalanul rendelkezésre áll – a pénzügyi intézményeknek legfeljebb 30 nap, illetve beruházási típusú hitelek és a lízingkonstrukció esetén legfeljebb 60 nap áll rendelkezésükre – írta az ITM.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!