Bejegyzések Széchenyi Kártya Program címkével

2023. június 12. Cégvilág

GFM: a Széchenyi Kártya Programban folyamatosak a kifizetések

Különös tekintettel arra, hogy a hazai kis- és középvállalkozások adják a foglalkoztatottak döntő részét és több millió család megélhetését biztosítják, a kormány elkötelezett a szektor versenyképességének fokozása, a kkv-k megerősítése mellett. Ezt szolgálja a Széchenyi Kártya Program is, amelynek köszönhetően fennállása óta mintegy 440 ezer ügylet jött létre több mint 6100 milliárd forint értékben – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében.

2023. január 13. Cégvilág

Minden negyedik cég számol idén a Széchenyi Kártya Program hiteleivel

A kiemelt állami támogatással elérhető megoldást minden negyedik cég tervezi igénybe venni 2023-ban. A korábban Széchenyi Kártya Program Max néven elérhető hitelkonstrukció a középvállalkozások körében volt a legnépszerűbb, a hitel célját tekintve pedig elsősorban az új vagy használt gépek, berendezések beszerzését és a napi működési költségeket finanszírozták vele.

2022. november 29. Cégvilág

Széchenyi Kártya jubileum és újabb 290 milliárd

A Széchenyi Kártya húsz éves története bebizonyította, hogy sikeres gazdaságfejlesztési eszköz, jelentős szerepet tölt be a kis- és középvállalkozó (kkv) szektor finanszírozásában – hangsúlyozták a Széchenyi Kártya Program fennállásának 20 éves évfordulójára rendezett ünnepségen felszólalók kedden, Budapesten. A következő évben 290 milliárddal fogják támogatni a költségvetésből a Széchenyi Kártya Programot, amelyet az idén 130 milliárd forinttal támogattak – emelte ki a miniszterelnök.

2020. június 8. Cégvilág Koronavírus

Módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói

Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban 50-50 százalékos arányban lesz igényelhető – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.